Hálás vagyok, amikor változnak a dolgok. Amikor bennem beindul a változás. Nincsenek robajok, nem olyan, mint amikor a gőzmozdony elindul és süketítő csikorgások és füst közepette elhagyja az állomást.
Finomhangolás. Így nevezem én egy ideje az önismereti munkámat. Apró puzzle darabkák a helyükre kerülnek, egy csavart átállítunk, egy lufiból a levegőt kieresztjük...
Egy tegnapi találkozás megindító volt számomra, felemelt és kérdéseket is felvetett bennem. Ma azzal keltem, hogy tele vagyok előítéletekkel... a felszín mögé kell nézzek. Mindent a külsőnek ítélek, nem látom a belső szépséget. Az alak, a hossz, a szélesség, a csicsa, a kocsi, a szép táska, soroljam? Tehát ezt jelenti a felszín elhagyása. A felszínesség levetkőzése, a mélység átélése. A felszínen is tudni mélynek, érzelemmel telinek, empatikusnak maradni.
Igen, ilyen vagyok. Ahogy Édesanyám szavai csengenek a fülemben: "Kislányom, neked 6 méter mély lelked van!"
B.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése