Átvillanó tiszta gondolat

Átvillanó tiszta gondolat. Csend a zajban, amin keresztül eljuthat hozzám valami más:

Csak az igazán értékeset megtartani. Ez lenne a cél. „Kitakarítani” azt, ami nem az.

Kitakarítani a lakást, a környezetet, ahol élek.

A felesleges dolgokat elengedni. Ami marad azt leporolni, tisztára törülni és megtalálni mindennek a legmegfelelőbb helyet. Kitárni az ablakokat és beengedni a friss levegőt az áporodott helyére. Beengedni a fényt. Beengedni az Élet illatát és hangjait.

Így megteremteni az általam, most elérhető legteljesebb Harmóniát.

Aztán jöhet a „munka” neheze. Megtartani és amennyire csak lehet, még teljesebbé tenni mindezt.

Már nem kerülhet be a haszontalan és felesleges, esetleg kifejezetten a szükségtelen, vagy káros. Ha mégis, akkor mielőbb észre kell ezt vennem és meg kell válnom tőle. Ehhez az kell, hogy tudjam, hogy mit és miért teszek minden pillanatban. Figyelek, és a Rendet tartom szem előtt. Úgy finomítom, mint egy művész az alkotását. Folyamatosan és teljes átéléssel a műre koncentrálva.

Minden pillanatomban tudnom kell, hogy ami körülvesz tökéletes. Nem akarok mást, mert tekintetem nem másra figyel, és így nem is hasonlítgatok. Nincs hiány. A környezetem pillanatnyi állapotát, szépségét és harmóniáját élvezem a maga változásával együtt.

( pl. A napfényben szálló csillámló porszemeket, amiket újra és újra le kell majd törölgetnem a dolgokról azért, hogy a színük, a fényük és a formájuk a maguk valóságában lehessen jelen minden pillanatban.)

Vagyok, figyelek és teszek.

De legfőképpen megengedem magamnak ez által is, hogy örüljek annak, ami van.

A testem „lakásában” éppen így "kell" tennem.

A gondolataim épületével éppen így "kell" tennem.

MINDEN REZDÜLÉSEMMEL ÍGY "KELL" TENNEM azért, hogy Élhessek végre!

Bocsánatot kérek minden félelemből elkövetett vétkemért: keserűségért, bánatért, bántásért és fájdalomért.

Felegyenesedek a megbocsátás feloldozó áldásában, amit feltétel nélküli szeretetnek hívnak. Tekintetem a Lét valóságára emelem és hagyom általa vezetni magam.

István