Te hallottál már a nyákos energiáról? Szerintem a kifejezés maga is undorító, de nincs mit tenni, létezik. Az pedig lehangoló tud lenni (a felismerés pillanatában mindenképpen), amikor valaki magában megtalálja. Jelentem, felfedeztem és egyre kisebb dolgokban veszem észre, hogyan szövi bele magát mindennapjaimba. Játszmákról beszélek, természetesen.
Így tudok életben maradni, a "magány ínséges időszakát" így élem túl. - szól belőlem az a részem, aki belekerget az állandó flörtölésbe. Kacsintok szinte minden férfira, a vállam öntudatlanul mozdul, és mint egy selyemsál, cirógatja meg a férfiak állát, persze csak képletesen, de a hatása ilyesmi lehet.
Ma reggel megérintette egy férfi a derekamat, akivel jó ideje fenntartom ezt az állapotot. Épp csak az ujja hegyével tette, és nem esett jól az érintése. Mint egy nyomógomb, szaladt az idegpályákon az üzenet az agyamba, hogy közel jött és én ezt valójában nem is akarom. Levegőt kapkodva ültem be az autómba, kicsit bele is zavarodtam, amikor megnyílt ez a részem. Ahogy "rakom magam", az állandó tetszeni vágyás, de ami ennél mélyebben van... most, hogy nem élek párkapcsolatban, nem kapok mindennapos visszaigazolást, nincs kiből táplálkoznom... micsoda kifejezés, ugye?! A másik embert használom táplálékul. Végre megláttam, tudatos szintre jött, végre tudok vele foglalkozni.
Ezután az egész napom egy mélyvíz volt. Tettem a dolgomat, közben sorra nyíltak meg ennek az attitűdnek a lépcsői, a helyzetek, amiket teremtek, amibe kevertem és keverem magamat. Azért, hogy ideig-óráig jobban érezzem magamat, vagyis pillanatnyi élvezetekkel éljek, a hiányomat, az önszeretet hiányának feneketlen lyukait tömködjem be, a következő hasonló találkozásig...
Hogy vezet a kiút? Köszönöm a tapasztalatot! Köszönöm, hogy egy apró érintés áramütésként hat, és nem kellenek pofonok, nélkülözhető beengedések, fájdalmak, hogy le tudjam magamról szedni ezeket az álruhákat.
A felismerések egész sokáig elvezettek, betekintést nyertem a férfiakkal való kapcsolatomba, a miértek is elkezdtek kirajzolódni, a kapcsolódásaim iránya önmagamra mutatott. Úgy értem, hogy belőlem fakad minden, hogy én okozom, én vagyok az ok, az eredő. A kislány részemet kellett hívni újra, aki valami fontosat nem kapott meg és most keresi, követeli magának a nagy világban. A kislány, aki próbálgatja magát, kiből, mit hoz ki, meddig mehet el, mit tehet meg... ugye mindent szabad neki?!
Harmincon túl súlyosak ezek a kérdések, hiszen az ovinak már régen vége. Mégsem szükségtelenek, hiszen a tisztaság felé vezetnek.
Így tudok életben maradni, a "magány ínséges időszakát" így élem túl. - szól belőlem az a részem, aki belekerget az állandó flörtölésbe. Kacsintok szinte minden férfira, a vállam öntudatlanul mozdul, és mint egy selyemsál, cirógatja meg a férfiak állát, persze csak képletesen, de a hatása ilyesmi lehet.
Ma reggel megérintette egy férfi a derekamat, akivel jó ideje fenntartom ezt az állapotot. Épp csak az ujja hegyével tette, és nem esett jól az érintése. Mint egy nyomógomb, szaladt az idegpályákon az üzenet az agyamba, hogy közel jött és én ezt valójában nem is akarom. Levegőt kapkodva ültem be az autómba, kicsit bele is zavarodtam, amikor megnyílt ez a részem. Ahogy "rakom magam", az állandó tetszeni vágyás, de ami ennél mélyebben van... most, hogy nem élek párkapcsolatban, nem kapok mindennapos visszaigazolást, nincs kiből táplálkoznom... micsoda kifejezés, ugye?! A másik embert használom táplálékul. Végre megláttam, tudatos szintre jött, végre tudok vele foglalkozni.
Ezután az egész napom egy mélyvíz volt. Tettem a dolgomat, közben sorra nyíltak meg ennek az attitűdnek a lépcsői, a helyzetek, amiket teremtek, amibe kevertem és keverem magamat. Azért, hogy ideig-óráig jobban érezzem magamat, vagyis pillanatnyi élvezetekkel éljek, a hiányomat, az önszeretet hiányának feneketlen lyukait tömködjem be, a következő hasonló találkozásig...
Hogy vezet a kiút? Köszönöm a tapasztalatot! Köszönöm, hogy egy apró érintés áramütésként hat, és nem kellenek pofonok, nélkülözhető beengedések, fájdalmak, hogy le tudjam magamról szedni ezeket az álruhákat.
A felismerések egész sokáig elvezettek, betekintést nyertem a férfiakkal való kapcsolatomba, a miértek is elkezdtek kirajzolódni, a kapcsolódásaim iránya önmagamra mutatott. Úgy értem, hogy belőlem fakad minden, hogy én okozom, én vagyok az ok, az eredő. A kislány részemet kellett hívni újra, aki valami fontosat nem kapott meg és most keresi, követeli magának a nagy világban. A kislány, aki próbálgatja magát, kiből, mit hoz ki, meddig mehet el, mit tehet meg... ugye mindent szabad neki?!
Harmincon túl súlyosak ezek a kérdések, hiszen az ovinak már régen vége. Mégsem szükségtelenek, hiszen a tisztaság felé vezetnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése