Addig nem tudsz semmit, amíg át nem érzed, milyen fájdalmat okozni valakinek. Aki ember, ugyanúgy, ahogy Te, érez, lelke van, vívódik, reggel ugyanúgy felkel és tartással végigcsinálja a napját.
Ki vagy te, hogy a másikat bírálod? A magad bajával foglalkozol mindig, csak oldja meg valaki, igaz? Legyen a kedvedre minden... az embereket bábuként mozgatod... lelküket kifacsarod... magadat mutogatod, mert azt hiszed a külsőd minden, de csak azért mert nem tudod, milyen érték lakozik bensődben. Tudod egyáltalán mit jelent a szeretet? Levetni a ruhákat, a maszk mögül, tiszta szemmel kinézni és a szív ragyogására figyelni. Érezz már, ne sikkadj el fölötte! ... mert nem lesz semmid sem.
Tartod magad, az elképzelésekhez, a vágyálmokhoz, a "nekem-így-lesz-jó"-hoz... közben nem is ismered magadat. Űr van aközött, amit elképzelsz, és ami valójában vagy, ami a valóságos örömödet adhatja.
Az önzés vezet, nehogy ki kelljen lépni a komfort zónából. Tudod, hogy rajtad kívül van más ember is a bolygón? Ott van még a sértettség, a sok-sok fájdalom, amit az évek alatt halmoztál és rajtuk túl nem láttál. Megkötöztek, figyelmedet egy irányba terelték, csak nehogy bántódásod essék. Félted a lelkedet, és félted azt is, hogy rossz lehetsz.
Beismerni, hogy hibáztunk, hogy egy erő vezetett, hogy egy másik ember lelkét nem vettem figyelembe, csak a magam baja és igaza hajtott... egom porrá zúzódott, feladta. A lelkemből feltörő érzést nála nagyobbnak látta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése