A szülői háttér fontossága

Több éve elindultam önmagamat megismerni, és már jócskán benne voltam a sűrűjében, amikor egyszer csak egyértelművé vált számomra, hogy mekkora különbség az, ha valaki olyan családot választ, ahol a szülők élete olyan példa, - amiből erőt lehet meríteni, - ami az Egyetemes Szeretet, azaz a valós értékrend minőségét mutatja. Sok éve már, hogy hallgatom a különböző tanításokat, olvasom a könyveket, de csak ideig óráig sikerül megtalálni magamban azt a forrást, ami adja a belső nyugalmat, harmóniát, elégedettséget, s amiből erőt tudok meríteni döntéseimhez.

Feltettem a kérdést, hogy van-e olyan személy a múltamban, az életemben, aki példát tudott volna mutatni számomra? Rá kellett jönnöm, hogy eddigi életemet az ármány, az önsajnálat, a hatalmi dráma, a „húzd meg ereszd meg”, a tudás hatalmával való visszaélés, a negatív hozzáállás dolgokhoz, az önzés, a garasoskodás, a másokért nem tevés, a másokkal együtt nem érzés, és az őszintétlenség drámáinak és játszmáinak sokasága jellemezte.

Miért pont én választottam ilyen szülőket, ilyen hátteret? Miért nem kértem legalább egy nagyszülőt, aki jó példával járt volna előttem, hogy megmutassa, mi az igaz és a tiszta?

Most tudatosodott bennem, nekem pont ezért kell jóval nagyobb erőt fordítanom az állandó éberségre, azaz, hogy felismerjem, az illúzió világa mit tükröz számomra. Figyeljem magam, hol van bennem játszma, vagy mikor vagyok igaz és tiszta. Hiszen a felszín világa a tükör, saját játszmáimra. Olyan ez, mintha a szalmakazalban keresném a tűt, szeretném benne megtalálni, a sok játszma közt a fényemre rálelni.

Addig, amíg nem ismertem fel, hogy él bennem a Fény, a tiszta valós értékrend, ősvalómban ott van az őszinte tisztelet és szerethetőségem hite, nem tudtam, hogy van valós és valótlan, hogy van szándék mentes élet.  Régen azt sem tudtam, van különbség, már érzem és látom, milyen szándékkal közelítenek felém.

És láss csodát, a tudatos Önmegismerés által meddig jutottam:
Mostanra egyértelművé vált, az, az életem feladata, hogy felismerjem, ki vagyok valójában. Ahhoz, hogy ezt megtudjam, át kell égnem mindazon a sok-sok tulajdonságon, amik Fényem árnyékai. Kértem őket tapasztalni. S ha nem vagyok éber, azt hittem volna, hogy csak ennyi az élet, a sok-sok játszma. Felismertem, hogy az árnyék-én tulajdonságok csupán eszközök a tapasztalásra, s abból tanulva, okulva, bármelyik pillanatban megválhatok tőlük, ha szembesülök velük és kimondom, hogy: elég volt! a belőlük megszerzett tapasztalás, a dráma és a játszma. Lelkem mindenek tudója, a valóság fényével az árnyékokat kioldja, alkímiázza arra, Aki valójában vagyok. Arra a szerethető Isteni Lényre, Aki mer magával szembesülni, nem fél magában árnyékaira látni, meri a megszégyenüléstől való félelmét letenni és saját Fényébe hazatérni. (Így tud mindig új teremtő erőhöz jutni.)

A forrásban, ősvalómban az egyértelműség, az igaz valóság, a harmónia a bölcsesség van, az idő elrendeltetettsége, a Lét megbecsülése. Felismertem, hogy része vagyok a Fénynek, sőt, azt is, hogy Isteni Lény vagyok, a Fény vagyok! 

"Pa. élete"

A szülők felelőssége, a gyermekek ereje

Vajon mekkora felelőssége van a szülőnek a saját, és gyermeke sorsa felett? Vajon tudják-e a szülők, hogy gyermekük hogyan van rájuk kapcsolva és mennyire függ tőlük? Valójában mennyi ideig tart ez a szimbiózis?

Egy élethelyzet a sok közül, amiből tanulhatunk.

Adott a család, ahol a férj munkamániás, a feleség otthon van gyermekükkel egész nap egyedül.
Az apa munkamániája elfeledtette vele a családját, hiába várta otthon szerető felesége és gyönyörű gyermeke. Az anya sokáig próbálkozott, hogy férje vegye észre ezt az állapotot, végül, hogy tompítsa fájdalmát, az alkoholban talált menedéket. A férj még erre sem figyelt fel, kapcsolatuk még jobban elromlott, azonban továbbra is együtt éltek, egymással alig beszéltek. Gyermekük egy nagyon aktív, állandóan izgő-mozgó egészségtől kicsattanó, de lélekben igen érzékeny emberke volt. Ez az érzékeny gyermek az évek folyamán folyamatosan gyűjtötte lelkébe a szavak nélkül is érezhető feszültséget, szülei kínlódását, elfojtott haragjukat, ami súlyos betegséget idézett elő benne. Mozgása korlátozottá vált fiatal kora ellenére, melyre komoly gyógyszeres kezelést kapott.
Sok év telt el úgy, hogy a szülők csak a gyermekre és a gyógyítására figyeltek, de gyermekük betegségének a valós okára nem láttak rá.
Közben a gyermek felnőtt ember lett, aki elindult egy komoly önismereti úton.
Fejlődésének megadott idejében, az elrendeltetett időben megnyílt gyermekkori betegségének valós oka.
Felismerte, hogy a szülők közötti konfliktusok, a feszültségek, a hiábavalóság, a tehetetlenség súlyát vette le róluk, hogy könnyítsen rajtuk, így idő előtt „megöregedett”. Mélytudat szinten rálátott, hogy ezek a szerepek tartják őt betegségében, okozzák a mozgási képtelenséget, a szülők tehetetlensége így jelent meg testi tünetekben nála. A szülők gyermeküknek köszönhetik, hogy az akkori élethelyzetekből tovább tudtak lépni, el tudtak rugaszkodni, és életük jó mederbe tudott folytatódni.
Ahhoz, hogy a gyermeknél mindez megnyílhasson, a szülők önismeretére is szükség volt. Ők is tettek érte, átlépték árnyékaikat, felismerték, milyen tulajdonságok vezették őket a régmúltban, amelyek felismerése elől régen elmenekültek. Szembesültek, mélytudat szinten kioldották, így az energia jobban hatott: a felszabadult új erő segíti a gyermeket gyógyulásában. Lelkében és testében is felszabadult!
Az anyának nem csak azt kellett megbocsátania magának, amit valaha maga ellen tett, hanem azt is, hogy gyermeke feláldozta magát érte.
Hál’Istennek, az erőnk mindig adatott az élethelyzetekhez, amelyeket kérünk, hogy megtapasztaljuk, majd azokból tanuljunk, okuljunk, bennük felismerjük magunkat, fejlődjünk!