A nő

Ki is Ő?
Rejtelem!
A bimbóban megbúvó virág.
A titkait felfedni készülő Tavasz.
A rügyből előpattanó kicsiny világ.
Kibontott szirmok bársonyán pihenő illatok.
A pillangó szárnyának dala.
A zajba szövődő harmónia.

Ő a táncoló láng a szívben.
A lüktetés a vérben.
A vágy a testet öltött szenvedélyben.
A bizsergés az ajkakon.
A perzselő vihar - az arcot égető sóhajon.

És Ő a nyugalom.
A tó tükrén átúszó fellegek gulyája.
A Hold fényfurulyája, s az abból előszikrázó csillagok.

Ő a forrása az emberi létnek.
A Kapu, melyen át a Lélek e világba léphet.
A felszántott Föld is - Ő maga.
A magban megbúvó titkok ismerője.
E roppant erők felnevelője Ő,
A szerető Anya.

Ő az asszony.
A férfi párja. Az igazi FELE-ség.
Jól tudja, hogy egyedül, csak FÉL a társa sorsának erdején.

Mi marad még - hátra?
A sütemény illatú meleg kendő simogatása.
Az ismerős ráncok mély barázdája.
A mosoly, mely a Béke gyertya lángja,
mikor kedvünk oly komor.

Ki is Ő?
Nem tudom,
csak azt mondhatom, hogy Isten egy csodája,
és Lényét Imámba foglalom.

2001. március

Benkő István

A szülői háttér fontossága

Több éve elindultam önmagamat megismerni, és már jócskán benne voltam a sűrűjében, amikor egyszer csak egyértelművé vált számomra, hogy mekkora különbség az, ha valaki olyan családot választ, ahol a szülők élete olyan példa, - amiből erőt lehet meríteni, - ami az Egyetemes Szeretet, azaz a valós értékrend minőségét mutatja. Sok éve már, hogy hallgatom a különböző tanításokat, olvasom a könyveket, de csak ideig óráig sikerül megtalálni magamban azt a forrást, ami adja a belső nyugalmat, harmóniát, elégedettséget, s amiből erőt tudok meríteni döntéseimhez.

Feltettem a kérdést, hogy van-e olyan személy a múltamban, az életemben, aki példát tudott volna mutatni számomra? Rá kellett jönnöm, hogy eddigi életemet az ármány, az önsajnálat, a hatalmi dráma, a „húzd meg ereszd meg”, a tudás hatalmával való visszaélés, a negatív hozzáállás dolgokhoz, az önzés, a garasoskodás, a másokért nem tevés, a másokkal együtt nem érzés, és az őszintétlenség drámáinak és játszmáinak sokasága jellemezte.

Miért pont én választottam ilyen szülőket, ilyen hátteret? Miért nem kértem legalább egy nagyszülőt, aki jó példával járt volna előttem, hogy megmutassa, mi az igaz és a tiszta?

Most tudatosodott bennem, nekem pont ezért kell jóval nagyobb erőt fordítanom az állandó éberségre, azaz, hogy felismerjem, az illúzió világa mit tükröz számomra. Figyeljem magam, hol van bennem játszma, vagy mikor vagyok igaz és tiszta. Hiszen a felszín világa a tükör, saját játszmáimra. Olyan ez, mintha a szalmakazalban keresném a tűt, szeretném benne megtalálni, a sok játszma közt a fényemre rálelni.

Addig, amíg nem ismertem fel, hogy él bennem a Fény, a tiszta valós értékrend, ősvalómban ott van az őszinte tisztelet és szerethetőségem hite, nem tudtam, hogy van valós és valótlan, hogy van szándék mentes élet.  Régen azt sem tudtam, van különbség, már érzem és látom, milyen szándékkal közelítenek felém.

És láss csodát, a tudatos Önmegismerés által meddig jutottam:
Mostanra egyértelművé vált, az, az életem feladata, hogy felismerjem, ki vagyok valójában. Ahhoz, hogy ezt megtudjam, át kell égnem mindazon a sok-sok tulajdonságon, amik Fényem árnyékai. Kértem őket tapasztalni. S ha nem vagyok éber, azt hittem volna, hogy csak ennyi az élet, a sok-sok játszma. Felismertem, hogy az árnyék-én tulajdonságok csupán eszközök a tapasztalásra, s abból tanulva, okulva, bármelyik pillanatban megválhatok tőlük, ha szembesülök velük és kimondom, hogy: elég volt! a belőlük megszerzett tapasztalás, a dráma és a játszma. Lelkem mindenek tudója, a valóság fényével az árnyékokat kioldja, alkímiázza arra, Aki valójában vagyok. Arra a szerethető Isteni Lényre, Aki mer magával szembesülni, nem fél magában árnyékaira látni, meri a megszégyenüléstől való félelmét letenni és saját Fényébe hazatérni. (Így tud mindig új teremtő erőhöz jutni.)

A forrásban, ősvalómban az egyértelműség, az igaz valóság, a harmónia a bölcsesség van, az idő elrendeltetettsége, a Lét megbecsülése. Felismertem, hogy része vagyok a Fénynek, sőt, azt is, hogy Isteni Lény vagyok, a Fény vagyok! 

"Pa. élete"

A szülők felelőssége, a gyermekek ereje

Vajon mekkora felelőssége van a szülőnek a saját, és gyermeke sorsa felett? Vajon tudják-e a szülők, hogy gyermekük hogyan van rájuk kapcsolva és mennyire függ tőlük? Valójában mennyi ideig tart ez a szimbiózis?

Egy élethelyzet a sok közül, amiből tanulhatunk.

Adott a család, ahol a férj munkamániás, a feleség otthon van gyermekükkel egész nap egyedül.
Az apa munkamániája elfeledtette vele a családját, hiába várta otthon szerető felesége és gyönyörű gyermeke. Az anya sokáig próbálkozott, hogy férje vegye észre ezt az állapotot, végül, hogy tompítsa fájdalmát, az alkoholban talált menedéket. A férj még erre sem figyelt fel, kapcsolatuk még jobban elromlott, azonban továbbra is együtt éltek, egymással alig beszéltek. Gyermekük egy nagyon aktív, állandóan izgő-mozgó egészségtől kicsattanó, de lélekben igen érzékeny emberke volt. Ez az érzékeny gyermek az évek folyamán folyamatosan gyűjtötte lelkébe a szavak nélkül is érezhető feszültséget, szülei kínlódását, elfojtott haragjukat, ami súlyos betegséget idézett elő benne. Mozgása korlátozottá vált fiatal kora ellenére, melyre komoly gyógyszeres kezelést kapott.
Sok év telt el úgy, hogy a szülők csak a gyermekre és a gyógyítására figyeltek, de gyermekük betegségének a valós okára nem láttak rá.
Közben a gyermek felnőtt ember lett, aki elindult egy komoly önismereti úton.
Fejlődésének megadott idejében, az elrendeltetett időben megnyílt gyermekkori betegségének valós oka.
Felismerte, hogy a szülők közötti konfliktusok, a feszültségek, a hiábavalóság, a tehetetlenség súlyát vette le róluk, hogy könnyítsen rajtuk, így idő előtt „megöregedett”. Mélytudat szinten rálátott, hogy ezek a szerepek tartják őt betegségében, okozzák a mozgási képtelenséget, a szülők tehetetlensége így jelent meg testi tünetekben nála. A szülők gyermeküknek köszönhetik, hogy az akkori élethelyzetekből tovább tudtak lépni, el tudtak rugaszkodni, és életük jó mederbe tudott folytatódni.
Ahhoz, hogy a gyermeknél mindez megnyílhasson, a szülők önismeretére is szükség volt. Ők is tettek érte, átlépték árnyékaikat, felismerték, milyen tulajdonságok vezették őket a régmúltban, amelyek felismerése elől régen elmenekültek. Szembesültek, mélytudat szinten kioldották, így az energia jobban hatott: a felszabadult új erő segíti a gyermeket gyógyulásában. Lelkében és testében is felszabadult!
Az anyának nem csak azt kellett megbocsátania magának, amit valaha maga ellen tett, hanem azt is, hogy gyermeke feláldozta magát érte.
Hál’Istennek, az erőnk mindig adatott az élethelyzetekhez, amelyeket kérünk, hogy megtapasztaljuk, majd azokból tanuljunk, okuljunk, bennük felismerjük magunkat, fejlődjünk!

Gyereknap alkalmából

Az elköszönés

Voltunk és vagyunk egymásnak segítői,

voltunk és vagyunk egymásnak hírvivői.

Köszönöm,

hogy engem választottál, hozzám születtél, bár nem siettél.

Néha fájdalmasan tanítottál, de nem tágítottál,

mesterem voltál.

Életem több pontján Te adtál erőt továbbélni,

hogy ne adjam fel, Belőled tudtam a hitet meríteni.

Mindig nevettél, kacagtál, fergeteges jókedvet mutattál.

         Táncoddal vígságodat éltetted.          

Olyan voltál, mint amilyennek kértelek.

Édesapádtól örökölted víg humorát,

jó eszét, bölcs látásmódját, külsejét.

Édesanyádtól érzékenységét,

lelkesültségét, spirituális képességét.

Te hozzáteszed azt, ami Benned egyedi,

ezzel alakítod sorsodat magadnak ki.

Fáj:

nem voltam annyit Veled, mint amennyit kérted.

Nem simogattalak, s karomban nem tartottalak,

mint ahányszor jól esett volna Neked.

A szándékom az volt, ne tapadjak össze Veled,

ne fájjon a szakadás, az önállósodás.

Persze ma már tudom,

máshogy kellett volna csinálnom.

Mindig az volt a kívánságom,

hogy legyen egy fiam és egy lányom.

Az élettől Veletek megkaptam az ajándékom.

Mindkettőtöknek most kezdődik az önálló élet,

bizonyosságot nyer, hogy mit tud a lélek.

A sok szeretettel telített percet, amit adtam Néked,

hogyan fogod alkalmazni, amikor "nem szeret az élet".

Hogyan tudsz

lelked végtelen erőforrásából

hitet meríteni,

hogy életed boldogan tudd élni.

Tudsz-e majd arra emlékezni,

hogy minden hibát meg lehet bocsátani,

hogy nincs olyan vad vihar az életben,

amin ne lehetne túljutni

és újra kezdeni.

Mindig emlékezz,

ott ég lelkedben a láng, a képesség,

valóra válását várja a tehetség!

Higgyed, szíved finom dobbanásán,

a szerelem áradásán

rá fogsz lelni az igaz társra.

Sose add fel, teremteni jöttél végtelen erőddel!

Szereteted fénye, az emberekbe vetett hited ereje,

ősvalód rezgése, hője oly egyedi,

rajtad kívül nem ismeri senki.

Dolgod, hogy nyissad ki,

mert léted így teljesedik ki.

Szeretetben alkotni és teremteni,

adni és kapni jöttél élni.

Létem öröme, hogy mindezt végig kísérhetem Veled,

nézhetem életed, hogy az alkotni vágyó lelked mit teremtett meg.

Kívánom,

a legnagyobb örömben valósítsd meg, amire születtél,

légy elégedett, szerény és kitartó, jellemes, szótartó.

Isten tenyerén hordoz,

ezért mindig legyen benned hála Iránta,

így leszel áldás önmagad és a világ számára!

Sághy Enikő

Anyák napjára

Nadányi Zoltán: Anyu

Tudok egy varázsszót,

ha én azt kimondom,

egyszerre elmúlik

minden bajom, gondom.

Ha kávé keserű,

ha mártás savanyú,

csak egy szót kiáltok,

csak annyit, hogy:  anyu!

Mindjárt porcukor hull

kávéba, mártásba,

csak egy szóba került,

csak egy kiáltásba.

Keserűből édes,

rosszból csuda jó lesz,

sírásból mosolygás,

olyan csuda-szó ez.

Anyu, anyu! Anyu! -

hangzik este-reggel,

jaj de sok baj is van

ilyen kis gyerekkel.

"Anyu, anyu, anyu!"

most is kiabálom,

most semmi baj nincsen,

mégis meg nem állom.

Csak látni akarlak,

Anyu, fényes csillag,

látni, ahogy jössz, jössz,

mindig jössz, ha hívlak.

Látni sietséged,

angyal szelídséged,

odabújni hozzád,

megölelni téged.