Rémálomból Valóság

Egy új kor hajnalán ébredő lelkek ébredő elméje nyílik és hoz egy emberibb korszakot az emberek számára. Változásra a lelkünk útján van mód. Az elme zárt világa felszabadul, ennek korszaka közeledik.

           

Felnövünk egy rendszerben, ahol apró lépésekkel gyorsítunk napról napra a célért, a fennmaradásért. A célért, mely rabszolgává tesz. Gyorsan élünk, hogy minden beleférjen, gyorsan eszünk, gyorsan megyünk, kicsit foglalkozunk mindennel, de valójában semmivel, ami a mi saját részünk, ami a mi világunk. Vagyis nem magunkért élünk, hanem egy nagyobb rendszer rendszeréért. A kisebb rendszer a nagyobb rendszer céljaiért.

Mit kapunk cserébe? Kényelmet. Mi az ára a kényelemnek? Kizárja a szabadságot.

A gyerekek szülők nélkül nőnek fel. Bölcsődében, óvodában, majd az iskolában neveli a rendszer a szorgos méhecskéket. Gyermekkortól a megfelelést megtanulva telnek az évek, majd szép lassan önállótlanná válva felnőnek a gyerekek.

Mire az óvodából kikerülnek, már tudnak csöndben valaki után menni, valakit követni, de még nem tudnak helyesen lélegezni, enni, és nem tudják, mennyi az az elegendő mennyiségű víz, amit naponta meg kell inni. Ismerik a bevásárlóközpontokat, a legújabb meséket, a gyorséttermeket. Az iskolában megtanítják elfogadni a TÉNYEKET és azt, hogyan kell megtanulni mindazt, amit mások mondanak. Hogyan kell elhinni a megtapasztalatlant. A gyerekek elhiszik, ami le van írva.

De nem tudnak a gondolat szabadságáról, a hit erejéről, és a szeretet táplálásáról.

Az iskolákban az eredmény a fontos, s hogy minél jobban teljesítsenek másoknak! Célt-életképet nem kapnak. Évtizedek óta hamis, elferdített történelmet tanítanak, ezzel hontalanná és gyökértelenné téve az újabb és újabb nemzedékeket. A Biblia helyett a média lett a szentírás, mely rettegésben tart mindenkit. A hírek 99 százaléka megfélemlítés. Egyes országokban százalékos arányban határozzák meg a negatív és a pozitív események számát egy hírműsor idejében.

Lassan, módszeresen, szinte észrevétlenül olyan korba jutottunk, ahol nem tudjuk, valójában mit eszünk, mit iszunk, és milyen levegőt lélegzünk be, miközben életünk perceit fogyasztjuk.

Kérdezem:

Miért használ az élelmiszeripar adalékokat, színezékeket, tartósítószereket?
Miért használnak méreganyagokat a kozmetikumokat előállító cégek alapanyagként?

Miért tartalmaznak a mosóporok, öblítők a bőrön át felszívódó méreganyagokat?

Miért van a gyógyszerek 90%- ának mellékhatása, amik újabb betegségeket váltanak ki?

Miért tartalmaznak egyes élelmiszerek, fogyasztási cikkek nyugtató szereket?

Miért tartósítják a kolbászt nyugtató hatású szerrel, az évszázadok óta működő füstölés helyett?

És mi a kiút?

Legyen igényünk ÉLNI. A gyerekeknek tiszta szeretetet, hitet és tudást adni, nem „elnevelni”. A spirituális életfelfogás bevezetése egységesen a bölcsődékben, óvodákban, és az iskolákban. Az oktatói, tanítói feltételeket megszigorítani, rendszeres vizsgához kötni.

Legyen:

a bölcsőde a szeretet biztonsága, az óvoda a Hit ereje, az általános iskola a szellem szabadsága, „tanulni megtanulni”, a szakirányú iskolák, egyetemek, az elme szabadsága, az alkotás megvalósítása.

Bálint Bence

A szilvafa tanítása

Egyik reggel a szokottnál korábban keltem, hogy az erős napsütés előtt le tudjam szedni a kertünkben található kis szilvafáról a már megérett termést. Elővettem a besárgult színét öregségében barnásra cserélő régi létrámat, és a fához mentem egy vödörrel a kezemben. Jól esett a korai kelés, teljesen más arcát mutatta a természet. Ha le tudnám írni azt az érzést, amit akkor éreztem, már be is fejezhetném a gépelést, de más csoda is történt velem aznap reggel a kert végében.

A fa még csenevész korában van, ágai lehajlanak, a sok gyümölcs még további centiket húz le rajtuk. Létra nélkül is sok termést le tudtam szedni, már előre éreztem, hogy milyen élvezet lesz a téli estéken az aszalt szilvát ízlelgetni a nappaliban heverészve. Elfogyván az érettebbje, a létrán lépdeltem fel a többi érett szilváért egyre magasabbra. A gyérebb lombozat miatt az volt az érzésem, hogy átlátom az egész fát. Láttam, hol lógnak szinte fürtökbe rendeződve a gyümölcsök, csak ki kellett nyújtanom a kezem, és már mehetett minden a vödörbe. Már-már befejeztem a munkát, a szabad létrafokok is kezdtek eltűnni a lábam alól, de nem nagyon akaróztam feljebb menni, mert már nem éreztem biztonságban magam a létra tetején. Erőt vettem magamon, és felléptem az utolsó fokra. A legnagyobb meglepetésre a legérettebb gyümölcsök néztek velem farkasszemet nagy mennyiségben. 
Ekkor hallottam meg a tanítást, amit ez a kis fa aznap reggel a fülembe súgott: ha megrekedünk életünk létráján állva, feljebb kell lépnünk egy fokot, hogy egy más – magasabb – szemszögből nézve rá tudjunk látni életünk történéseinek valódi okaira. Így meglelhetjük az adott „létrafoknak” megfelelő legjobb választ, és ezzel kiérdemelhetjük, hogy életminőségünk jobbá, harmonikusabbá váljon. Pont egy fokkal…

Molnár Ákos

Miért és mitől félünk?

Magunkra látni és magunkban hibát találni, magunkkal szembesülni, mert félünk önmagunk előtt megszégyenülni.

Másokra mutatva s a másikban kutatva élünk. Önmagunk elől menekülünk, addig is egónknak időt nyerünk, aki hatalmát így éli ki felettünk, és nem engedi, hogy lélekben szabadon élhessünk.

Az örökkévalósághoz képest - ami a lélek -, egónk kap röpke 70-80 évet, ezen idő alatt követeli az uralmat.
Emelkedett rezgésszinten saját árnyékunkat átlépve, látjuk, hogy a hibák: álarcok, álruhák, begyakorlott viselkedésminták, árnyék-én tulajdonságok, rögzülések, csak ránk rakódott szerepek, amik szép lassan váltak eggyé velünk, s önálló életet élnek bennünk.
Az élethelyzeteknek már régen vége, de a szerepruhákat magunkon feledve hordjuk múltunknak nehéz súlyát, egy-egy árnyék-énünk tulajdonságát. Emelkedett rezgésszinten önmagunkkal szembesülten ismerjük fel a hibák kioldásának módját: 
megnyitjuk lelkünk magját, ősvalóját, ahol hordozzuk mindenek tudását, az öröm forrását, és ahonnan árad az a végtelen fény-erő, ami mindent megbocsátó és feltétel nélkül szerető. E fény az, mely hibáinkat kioldja, a tapasztalatokat bölcsességgé alakítja, szerethetőségünk hitére, valóságunkra visszaírja.
Ez a lélek alkímiája. A felszabaduló új erő:
Új személyiség, új jövő!

Sághy Enikő
Médium
www.spiritualisonismeret.hu

Cselekedj szerelemből!

A mindennapi élethelyzetek, beszélgetéseink szinte mindig szerepek, álarcok, megfelelések, kényszeres cselekedetek tömegéből állnak. E mögött azért néha fel lehet fedezni az Embert, de legtöbbször csak egy olyan okos „ember-gépet” látunk, aki a folyamatos tanult kliséit ismételgeti. Elveszik - a súly nélküli szavak, az elsivárosodott érzések, a sietség, a túlérzékenység és a közöny - szerepeiben.
Olyan jó lenne, ha a páncélok szorítása nélkül tudnánk létezni, beszélgetni egymással! Őszinte, szívből jövő, tiszta mondatokkal, amelyeket nem torzít el a mindennapi álarc. Hasonlóan, mint a szerelmesek, amikor meztelenül, mélyen egymás szemébe néznek és igaz, tiszta érzéseikkel „érintik meg” egymást.
Érdemes minden nap egyre több dolgot „szerelemből” tennünk!
Olyat, amelyikről érezzük: igen, ez igazán belülről, a lélek valós érzelmének legmélyéből tört a felszínre.
Lehet ez egy szó, egy finom érintés, egy jótett, vagy csupán egy kedves mosoly…

V.L.

Megküzdöttem a másoknak való megfeleléssel

Eljött a nap, amikor megelégeltem, hogy másokat megkérdezzek, mi lenne jó nekem. Ezentúl csak a saját belső hangomat követem! Borzalmas göröngyös út vezetett idáig, sok fájdalommal, mások hibáztatásával és önmarcangolással. Széttéptem magamat, hogy nem tudok dönteni, nem tudok egyedül lépni, mindig mások véleményét kérem ki. A jelszavam az volt: tudni kell, kit kell megkérdezni. Csak most szólalt meg bennem, hogy ezzel a felelősség a vállamról lekerült, de jó, élhetek gondtalanul. A csavar benne az, hogy ettől valójában rosszul éreztem magamat, a hányinger kerülgetett és állandóan szétestem. Hogyne estem volna szét, hiszen másokba helyeztem a biztonságomat, mindig visszaigazolást vártam, jól teszem-e, jól élek-e.

Vajon ki tudja ezt megmondani nekem? Hát nem a saját Lelkem? Egyedi, egyszeri és megismételhetetlenek vagyunk! Egyedi úttal és sorssal, nincs senkiből még egy! Hogyan is lenne jó nekem pontosan az, ami neked bevált? Mutathatsz irányt, de ha teljesen téged követlek, akkor a te életedet élem. Pedig nekem a saját utamat kell lépnem!

Szóval, úgy döntöttem, megnézem a döntéseim következményeit, elkezdek "játszani": a gondolatokat a sor végére állítom, a Belső Hang erejét felcsavarom és vállalom a felnőttség felelősségtudatát. Valószínű fogok hibázni, de ha a Lelkemből döntök, csak jó "sülhet ki". 

D.

A szülői háttér fontossága

Több éve elindultam önmagamat megismerni, és már jócskán benne voltam a sűrűjében, amikor egyszer csak egyértelművé vált számomra, hogy mekkora különbség az, ha valaki olyan családot választ, ahol a szülők élete olyan példa, - amiből erőt lehet meríteni, - ami az Egyetemes Szeretet, azaz a valós értékrend minőségét mutatja. Sok éve már, hogy hallgatom a különböző tanításokat, olvasom a könyveket, de csak ideig óráig sikerül megtalálni magamban azt a forrást, ami adja a belső nyugalmat, harmóniát, elégedettséget, s amiből erőt tudok meríteni döntéseimhez.

Feltettem a kérdést, hogy van-e olyan személy a múltamban, az életemben, aki példát tudott volna mutatni számomra? Rá kellett jönnöm, hogy eddigi életemet az ármány, az önsajnálat, a hatalmi dráma, a „húzd meg ereszd meg”, a tudás hatalmával való visszaélés, a negatív hozzáállás dolgokhoz, az önzés, a garasoskodás, a másokért nem tevés, a másokkal együtt nem érzés, és az őszintétlenség drámáinak és játszmáinak sokasága jellemezte.

Miért pont én választottam ilyen szülőket, ilyen hátteret? Miért nem kértem legalább egy nagyszülőt, aki jó példával járt volna előttem, hogy megmutassa, mi az igaz és a tiszta?

Most tudatosodott bennem, nekem pont ezért kell jóval nagyobb erőt fordítanom az állandó éberségre, azaz, hogy felismerjem, az illúzió világa mit tükröz számomra. Figyeljem magam, hol van bennem játszma, vagy mikor vagyok igaz és tiszta. Hiszen a felszín világa a tükör, saját játszmáimra. Olyan ez, mintha a szalmakazalban keresném a tűt, szeretném benne megtalálni, a sok játszma közt a fényemre rálelni.

Addig, amíg nem ismertem fel, hogy él bennem a Fény, a tiszta valós értékrend, ősvalómban ott van az őszinte tisztelet és szerethetőségem hite, nem tudtam, hogy van valós és valótlan, hogy van szándék mentes élet.  Régen azt sem tudtam, van különbség, már érzem és látom, milyen szándékkal közelítenek felém.

És láss csodát, a tudatos Önmegismerés által meddig jutottam:
Mostanra egyértelművé vált, az, az életem feladata, hogy felismerjem, ki vagyok valójában. Ahhoz, hogy ezt megtudjam, át kell égnem mindazon a sok-sok tulajdonságon, amik Fényem árnyékai. Kértem őket tapasztalni. S ha nem vagyok éber, azt hittem volna, hogy csak ennyi az élet, a sok-sok játszma. Felismertem, hogy az árnyék-én tulajdonságok csupán eszközök a tapasztalásra, s abból tanulva, okulva, bármelyik pillanatban megválhatok tőlük, ha szembesülök velük és kimondom, hogy: elég volt! a belőlük megszerzett tapasztalás, a dráma és a játszma. Lelkem mindenek tudója, a valóság fényével az árnyékokat kioldja, alkímiázza arra, Aki valójában vagyok. Arra a szerethető Isteni Lényre, Aki mer magával szembesülni, nem fél magában árnyékaira látni, meri a megszégyenüléstől való félelmét letenni és saját Fényébe hazatérni. (Így tud mindig új teremtő erőhöz jutni.)

A forrásban, ősvalómban az egyértelműség, az igaz valóság, a harmónia a bölcsesség van, az idő elrendeltetettsége, a Lét megbecsülése. Felismertem, hogy része vagyok a Fénynek, sőt, azt is, hogy Isteni Lény vagyok, a Fény vagyok! 

"Pa. élete"

Előadás a naivitásról, június 16-án hétfőn

Hányszor éltek vissza naivitásoddal mások:

kihasználtak, ellened összefogtak, megcsaltak,

megvezettek, átvágtak, cserben hagytak, megloptak,

hátad mögött kibeszéltek, „szemedbe port hintettek”.

Elhitted a szavakat amit mondtak, Te igaznak tartottad,

magadból kiindulva gondoltad, az emberek nem hazudnak.

Hitted, ha Te nem bántod őket, akkor ők sem tesznek ellened.

Ha már elég volt mindezekből a megszerzett tapasztalat,

szeretnéd elengedni és a miértjeit megérteni,

nagy szeretettel várlak, dolgozzunk együtt!

Teremtő Erőd elvezet a gyökerekhez,

s ha rálátsz az eredőre, a blokkokat kioldva

tehetsz szert új erőre, a Teremtő Önismeretre!

Tarts velünk 2014. június 16-án 18-20 óráig! 
Helyszín: Egy s Ég Központ Egyesület
                Budapest, II. kerület, Hankóczy Jenő utca 35.

Gyereknap alkalmából

Az elköszönés

Voltunk és vagyunk egymásnak segítői,

voltunk és vagyunk egymásnak hírvivői.

Köszönöm,

hogy engem választottál, hozzám születtél, bár nem siettél.

Néha fájdalmasan tanítottál, de nem tágítottál,

mesterem voltál.

Életem több pontján Te adtál erőt továbbélni,

hogy ne adjam fel, Belőled tudtam a hitet meríteni.

Mindig nevettél, kacagtál, fergeteges jókedvet mutattál.

         Táncoddal vígságodat éltetted.          

Olyan voltál, mint amilyennek kértelek.

Édesapádtól örökölted víg humorát,

jó eszét, bölcs látásmódját, külsejét.

Édesanyádtól érzékenységét,

lelkesültségét, spirituális képességét.

Te hozzáteszed azt, ami Benned egyedi,

ezzel alakítod sorsodat magadnak ki.

Fáj:

nem voltam annyit Veled, mint amennyit kérted.

Nem simogattalak, s karomban nem tartottalak,

mint ahányszor jól esett volna Neked.

A szándékom az volt, ne tapadjak össze Veled,

ne fájjon a szakadás, az önállósodás.

Persze ma már tudom,

máshogy kellett volna csinálnom.

Mindig az volt a kívánságom,

hogy legyen egy fiam és egy lányom.

Az élettől Veletek megkaptam az ajándékom.

Mindkettőtöknek most kezdődik az önálló élet,

bizonyosságot nyer, hogy mit tud a lélek.

A sok szeretettel telített percet, amit adtam Néked,

hogyan fogod alkalmazni, amikor "nem szeret az élet".

Hogyan tudsz

lelked végtelen erőforrásából

hitet meríteni,

hogy életed boldogan tudd élni.

Tudsz-e majd arra emlékezni,

hogy minden hibát meg lehet bocsátani,

hogy nincs olyan vad vihar az életben,

amin ne lehetne túljutni

és újra kezdeni.

Mindig emlékezz,

ott ég lelkedben a láng, a képesség,

valóra válását várja a tehetség!

Higgyed, szíved finom dobbanásán,

a szerelem áradásán

rá fogsz lelni az igaz társra.

Sose add fel, teremteni jöttél végtelen erőddel!

Szereteted fénye, az emberekbe vetett hited ereje,

ősvalód rezgése, hője oly egyedi,

rajtad kívül nem ismeri senki.

Dolgod, hogy nyissad ki,

mert léted így teljesedik ki.

Szeretetben alkotni és teremteni,

adni és kapni jöttél élni.

Létem öröme, hogy mindezt végig kísérhetem Veled,

nézhetem életed, hogy az alkotni vágyó lelked mit teremtett meg.

Kívánom,

a legnagyobb örömben valósítsd meg, amire születtél,

légy elégedett, szerény és kitartó, jellemes, szótartó.

Isten tenyerén hordoz,

ezért mindig legyen benned hála Iránta,

így leszel áldás önmagad és a világ számára!

Sághy Enikő

Libikóka

Nem is tudom, mikor éreztem magamat utoljára jónak. A "nem vagyok elég jó" érzése a mai napig éget belülről, hol jobban, hol kevésbé. Fogalmam sincs, ha csak úgy cselekszem, megfontolás nélkül, jó lesz e... mindent ezerszer átgondolok, az összes létező, és nem létező oldaláról körbejárom a döntéseimet, ezért sokszor nem is döntök. Ezzel vesztegetem el az életemet. Amint felébredek, azon morfondírozom, teát vagy kávét igyak-e. Aztán arról, mit reggelizzek, utána a szekrényem előtt állva sóhajtozom, hogy nincs egy rongyom sem. Megint egy döntéshelyzet: mit vegyek fel? A délelőtti munkám egész flottul megy, majd délután, ha nem a magam ura vagyok, megint csak hajlamos vagyok elveszni. Melyik feladat a fontosabb, és persze mit sportoljak, és mit egyek vacsorára? Elmenjek vele találkozni, van kedvem hozzá? Jó lesz az nekem? Kérdések halmaza kavarog a fejemben. Eddig ezt nem is észleltem ilyen tisztán.

Szóval félek a felelősségtől. Amikor néhanapján szabadjára engedem a kontrollmániámat, akkor azt tapasztalom, hogy az erős ösztönöm visz, és fájdalmas helyzetekbe keveredem általa. Inkább nem élek, csak ne fájjon - szól egy hang belülről. Közben az asztalra csapok: nem ezért jöttem! Érezni jöttem! Élni, nevetni, szeretni! A buktatókon átesni, megtanulni felállni és közben megtapasztalni, hogy van erőm a saját lábamon tovább menni. 
Mindebben sok-sok megfelelés is van, hiszen minden vágyam, hogy végre jó lehessek, hogy szeressenek, hogy a kor ideálját kövessem és normális ember legyek, de mindezt az elmém gyártja, most érzem, honnan ered. 
Falak, kényszerképzetek, biztosítékok, kötelek. Mind kapaszkodó. Elengedem.

Az önmagam iránti tisztelet érzése

Az elmúlt hónapok, hetek megerőltetőek voltak, és nem tudtam megfejteni, hogy mi bánt, mi zakatol bennem. Ahogy lenni szokott, az Élet egy pillanat alatt fordít a nézőponton, ahogy kiderülnek dolgok, elhúzzák a függönyt és meglátod a valóságot. Csak merj hinni a szemednek és a fülednek! 
A történések verssé összegződtek.

Fogalmam sem volt, mit jelent az a szó: tisztelet, mi az a tisztelet?!

Adódott egy élethelyzet, amiben végre felismertem,

hogy mi az a rossz érzés, amikor nem állok ki magamért,

és legszívesebben elmenekülnék.

A torokszorító érzés, a nyomás a fejemben,

és a mondat: velem mindent megtehetsz!

Az önmagam iránti tisztelet hiánya volt az,

ami ilyenkor a bensőmet mardosta.

Annyira a sajátomnak éreztem, hiszen tizenéve így élem az életem.

Már megint valamit túlhúztam, elég régóta dübörgött bennem, hogy: ELÉG VOLT, NEM!

Amikor fejlődésem menetében eljutottam arra a szintre, hogy felismertem a saját értékemet,

megfogalmazódott bennem: ezt már nem teheted meg velem!

Nem kardot vonva, zászlót lengetve, és kicsit sem bekeményedve,

hanem érezve a Lelkemet, a szerethetőségemet, bársonyos minőségemet.

Egy szakasz lezárult, pontot tettem...

Új érzések vannak most testemben és lelkemben, fellélegeztem!

Önmagamhoz megérkeztem!

A titkot a szíved tudja

Ébredtél már úgy, hogy minden összedőlt?

Kinyitod a szemed és rögtön zakatol az eszed, mert kilátástalan a helyzet.

Legalábbis, úgy érzed. Körülvesz a kétségbeesés, eltölt a félelem, pedig ez lehet, hogy nem is véletlen.

Hol az optimizmus, a felhők fölé látás, helyette most miért van aggódás?

Ismerd fel, amit a helyzet tanít: tovább nem csinálhatod így.

Most már ne bízd magad másra, itt az idő, állj saját lábra.

Vedd elő a hited, figyeld a szíved és használd az eszed.

Engedd el a múlt fantomjait, tedd le a nagy köveket, ne engedd, hogy az árnyékok kövessenek. Nyisd meg szíved, áradjon a fény, emlékszel, hogy ki vagy?

Isteni lény!

Benned minden tudás, hatalmas szeretet - csak ez vezérelhet.

 Tedd le egod vasköveit, mérgező nyilait, igaznak hitt hazugságait!

Mondj NEMet, kiáltsd az égbe: ELÉG, hisz' ebben a testben csak egyszer élsz. Valósítsd meg önmagadnak tett ígéreted, hogy a polaritást félreteszed, a rosszat elfeleded, figyelmed a boldog életre tereled.

 Félelmed súlya lelkedre nehezedhet, de te ne higyj neki: maradj meg embernek. Ember, kinek lelkében száll az ének, virágok közt lépdel a réten, és boldog, ha napsütést lát. Mire ez a boldogság? Örül, hogy élhet.

Emlékszel, hogy minden mag növekedni törekszik?

Az élni akarás vágya hajtja, a fényt látni akarja. Lelked magja is így működik:

a sötétséget nem tűri, hisz' fényből jött és a fényt szereti.

Fény az eredője, fény az útjelzője, fény a segítője, és fény által teljesedik be.

Ne akard ezt érteni, a titkot a szíved tudja, csak hagyd őt érezni.

D.

Fordítva vagyok bekötve

...azt a kifacsarodást is felfedeztem magamban, hogy amikor dönteni kell, nem állok bele a helyzetbe, akkor úszom az árral, és persze csak kapkodom a fejemet és fulladozom, mik ezek a hatalmas hullámok körülöttem. Amikor engedni kell, hogy az Élet, a Sors, a Teremtő vezessen, akkor pedig tíz körömmel kapaszkodom és akarok. 

Két nappal ezelőttig nem hallottam a szívem hangját, nem tudtam beazonosítani, és nem tudtam, hogy a zakatolás nem én vagyok. Fogalmam sincs, honnan ez a sok hang, zenék, dallamok és zajok, de elveszik a figyelmemet a Pillanatról, az Életről, csak félek és NEM ÉLEK! Rosszat generálnak, képeket vetítenek és gúzsba kötnek. Kellenek történések, amik felébresztenek. Döntsd el, mikor fáj a legjobban és akkor mondd ki, hogy ELÉG! De ha még mindig bírod, több év után is, sebek ezrei sem fájnak, lelkedet magad alá gyűröd valaminek a reményében... akkor vigyázz, mert éveket tölthetsz el így és az utolsó órádban döbbensz csak rá, amikor az Élet már csak egy lélegzetvétel lesz számodra: az életem semmit nem ért. 

Szeress! A félelmet tedd egy puha párnára, ne a sisakod karimájára... ne az vezessen, mert belekeményedsz és a szíved szépen lassan elfelejt Téged! 

Egyedül én

Mostanában voltak olyan pillanataim, először az életben, amikor átsuhant rajtam, hogy talán nem én csinálom jól. Mindig is azt hittem, hogy tökéletes vagyok, hogy én csinálom a legjobban, a többiek között. Közben persze küzdöttem a tökéletlenségeimmel, mindig is az dúlt bennem, hogy sosem leszek olyan jó, szép, mint a többiek. Kettősség. Nagyjából 15 éve így telik az életem, legalábbis ennyi időre biztosan emlékszem. Most vagyok 30 és hátra kell dőlnöm. Na, nem azért, hogy most már elértem mindent, inkább amiatt, hogy vegyek 1...2...3... mély levegőt és nézzek körbe egy másik szemmel is az életemben. Az embereket körülöttem, a szüleimet, a barátaimat, vagy a helyet, ahol lakom. De, hogy ne csak kívülre tekintsek, magamat is el kell kezdenem másként szemlélni, érezni.

Sokszor gondoltam már arra, hogy szó szerint leülök a tükör elé magammal szemben. Van egy szép nagy tükröm az előszobában, fény is van, tuti nem bújhatok el magam elől. Furcsa lények vagyunk mi emberek. Agyunk úgy lát, ahogy ő akar, vagy inkább, ahogy programozva van. Ahogy a szülők, a környezet, ahogy az élet programozta. Én mai napig azt a duci, esetlen kislányt látom magamban, akit csúfoltak és aki szeretett volna a társaság része lenni, de sosem ment bele. Nem is tudom, talán féltem? Olyan furcsa mai fejjel erre gondolni, mitől félhettem akkor, amikor nincsen félelemérzetünk? Pedig a mai napig nem hiszem el, hogy tartozom valahová, hogy az emberi értékeim miatt szeretnek. Csak azért szeretnek, mert eredendően a szeretet van, vagy mert akarnak tőlem valamit az emberek. Micsoda katyvasz! Valaki hallott már ilyet a saját fejében? Ha nem, itt van az én fejemből. Ahogy leírom, megsemmisülnek, értelmetlenek és élettelenek.

Az igazság, hogy naponta adok a világnak, naponta szerzek sok embernek örömet. Amit adok, attól ők jobban érzik magukat. Ezt már sokszor hallottam a barátaimtól, akik éppen emlékeztetnek arra, ki is vagyok, mit is teszek és mutatják értékeimet. Hozzáteszem, mindig az munkált bennem: csak legyen értelme az életemnek, csak ne éljek hiába.

Hála, Áldás, Köszönet. Szeretet.

Nagyapám visszatérése a Teljességbe

Tiszta, magának való, a természettel és a földdel egységben élő Ember volt.

Megedzette Őt a világháború és az utána következő nehéz időszak, mégis megtartotta emberségét. Gyermekkoromban sok időt töltöttem Vele és nagymamámmal. Megőriztem magamban azt a kiveszőben lévő értékrendet, amit a régi idők és a falusi élet adott nekik.

Élete vége sem volt könnyű. Eltemette feleségét, végignézte egy szem fia családjának szétesését, majd nem sokkal később rákban halt meg.

Emlékszem a pillanatra...

Benn voltam a munkahelyemen aznap, mikor hirtelen átfutott rajtam az érzés és a gondolat: meghalt!  Rá fél órára hívott apám, hogy elment...

A halála után éveken keresztül nem éreztem Őt közel magamhoz.

Lelki utamat járva sem változott a helyzet. Aztán eljött az a nap, amiért ez az írás is megszületett bennem.

Reggel volt, még aludtam, és Vele álmodtam.

Talán nem is az "álom" erre a legmegfelelőbb szó, hiszen annyira erős átélés, tapasztalás, jelenés volt, amire éber állapotban is nagyon ritkán vagyok képes.

Benne voltam a pillanatban, akkori készségi szintem legmélyebb fokán éltem át az egészet.

Amikor nagyapám megjelent előttem, teljes pompájában láttam Őt. Boldogan és harmóniában.

Azt kérte tőlem, ne haragudjak amiért eddig nem segített.

Én erre azt válaszoltam, hogy semmi baj, minden rendben.

Mondtam neki, hogy szeretném Őt elkísérni, majd kézen fogtam és egyszerre elindultunk a Fény felé.

Ekkor mellkasom közepében megnyílt egy spirális energia, Ő eggyé vált velem, és rajtam keresztül visszatért a Teljességbe.

Ebben a pillanatban felébredtem.

Kinyitottam a szemem, a spiráltölcsért még egy ideig fizikailag éreztem, aztán szép lassan eltűnt.

Csodálatos élmény volt, most is a könnyeim folynak, ahogy erre gondolok.

Tudom, jó helyen van már nagyapám.

Hűen őrzöm Őt és nagymamámat magamban. Tudom és érzem, hogy velem vannak minden pillanatban, mert valójában Egyek vagyunk minden létezővel. Hálás vagyok ezért a tapasztalásért, és azóta is töretlenül ébresztem magam elmém zárt világából.

Önvallomás

Kiírlak magamból. Mert nem lehetsz enyém. Kiírlak, mert mást nem tudok. Mert őrült késztetést érzek, hogy rohanjak karjaidba. Hogy minden találkozásunk csak méreg lelkemnek, mert nem adom át magam testednek. Ősi ösztönök hajtanak feléd. Elemi, Földet megrendítő vágy és szenvedély, mely nem hagy nyugtot agyamnak. Minden gondolatom körülötted forog és testem sejtjei azonnal reagálnak. Nem tudom, mi ez. 

Olyan régen tartom zárva magam. Olyan régen nem vagyok önmagam, hogy nem is merem már kiengedni, mert félek, túl nagy pusztítást okoz. Pedig robbanni készül. Tagadnom kár. Ez vagyok én, a vulkán. Vágyam fékezhetetlen eleven tűz, állandó szerelmes lángolás, mely körülfolyná a Mindenséget. Szeretni akarok, élni, érezni, lélegezni!!! Ez vagyok Én a legelevenebb vágy, szerelem, szeretet, tánc, öröm, fájdalom, sírás, nevetés, őszinteség, csalfaság, NŐ, és Én így szeretem! Köszönöm, hogy vagy Nekem!

L.

Ahogy a körömrágás és az ujjszopás tanít...

Kiskorom óta küzdöttem körömrágással, ujjszopással, tinédzserként hozzájött a cigaretta. Szerettem volna leszokni ezekről, sajnos nem tudtam. Az ujjszopás annyira komoly volt, hogy elalváshoz is szükségem volt rá felnőttként, nem bírtam máshogy elaludni. Ez elég kínos, hiszen párkapcsolatban fel kell vállalni… senkinek nem volt ezzel problémája, bennem persze gátat okozott. A Teremtő Önismeret módszerrel többször ránéztem mélytudat szinten, de nem kaptam válaszokat.

A gyermekem születése késztetett arra, hogy elkezdjek komolyan foglalkozni ezzel a problémával. Felmerült bennem, ha ezt a mintát látja tőlem, ugyanennyit fog szenvedni, mint én, ezt nem szerettem volna.

Ami elindított a megoldás felé… Gyermekemhez a mai napig (most 3 éves) fel kell kelni éjszakánként többször, ez kezdetekben nagyon zavart engem, nem tudtam elfogadni, hiszen rettentően fáradt és nyűgös voltam emiatt.

Amikor már hosszú ideje nem tudott önállóan elaludni, megnéztem, hogy mit mutat a kisfiam ezzel kapcsolatban. Mélytudat szinten azt láttam, hogy az édesanyám kiskoromban berakott a kiságyba, és amikor sírtam, nem vett föl. Ez régen bevett szokás volt, viszont ezzel a gyerekek teljesen elvesztik a biztonságérzetüket. Velem is ez történt: sírtam a kiságyban, és egyedül éreztem magamat, a biztonságérzés akkor mélyen megsérült bennem. Válaszként mély alvásba kerültem, a biztonságot, amit édesanyám melle jelentett, az ujjammal pótoltam.

Miután ezt a képet megkaptam, tudtam vele dolgozni. Esténként úgy aludtam el, hogy az Arany-Magenta energiát bekötöttem ősvalómba, lelkem középpontjába és elkezdődött az édesanyámról a leválás. Először azt láttam, hogy még mindig, 35 évesen, erős köldökzsinórral csatlakozom hozzá. A gyógyító kép a következő volt: szoptat, majd letesz a kiságyba és együtt maradunk, a végtelen nyolcas ( ∞ ) áramlik közöttünk. Mindent átírtam, minden átíródott. Egy hét után éreztem magamban az elveszett biztonságérzetet, illetve azt a fényt, amivel ez a sérülésem meggyógyulhatott. Azóta nem szopom az ujjamat, egyik napról a másikra raktam le. Ehhez persze kellett 35 év tapasztalata és végül a kisfiam hozta el a megoldást.

V. E.

Én és a környezetem

Mielőtt még elindultam a volna a lelki utamon, teljesen másként viszonyultam az engem körülvevő emberekhez. Teljesen természetesnek tűnt, hogy ha valamit mondtak rám magamra vettem, vagy épp fölháborodtam rajta, ha valamire kértek szinte nem tudtam nemet mondani. Fájdalommal éltem meg, ha nem szerettek valamiért, és szomjaztam az elismerést, a szeretet másoktól. Valójában magamba nem voltam képes ezt megélni, ezért vágytam „kívülről”. Aztán ahogy elkezdtem önmagammal foglalkozni, és a meditáció segítségével fölismertem, és kioldottam a kishitűségem, elkezdtem magam értékelni, és szeretni. Rájöttem minden, ami körbevesz tükör számomra, hogy lássam meg másokon keresztül a saját hibáimat. Megtanultam különbséget tenni mi az, ami róla szól, és mi az, ami rólam. Jobban tudom kezelni a konfliktushelyzeteket, kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb lettem.

János

Láthatatlan győzelem

Itt van már megint valami kellemetlen érzés és nem tudok vele mit kezdeni. Nem értem a helyzetet csak érzem. Felkavar belül. Régi, mélyen gyökeredző - „bevált” - reakciók indulnak be. Lehúz valami szomorúság, indulat, düh a keserűség, a szenvedés és a bánat homályába. Érzem, hogy elvesztem az irányítást.

Az első gondolatok tudattalanul törnek elő és rántanak a megszokott, de kellemetlen irányba. Fáj ez az egész. Nem akarom ezt a helyzetet, de van, és nem tudok vele mit kezdeni – már megint -. De ugyan ez a kívülről szemlélődő, észrevétlen Énem teszi mássá az egész helyzetet. Ez a kiinduló pont. Innen lehet elrugaszkodni. És még valami.

Itt ül mellettem - a Nő. Ő az az Ember, aki a mindennapjaimban mellettem van. Ő az, aki kívülről látja, ahogy reagálok. Igyekszik segíteni. Nem ítélni, csak kérdezni. „Felébreszteni”, hogy újra Én lehessek, aki irányít és ne az érzelmek, az indulatok uraljanak engem és környezetem. Jól ismer. Tudja, hogy ki vagyok. Sokszor megharcoltuk egymás sötétségeit és még ma is ezt tesszük - időnként. Segít. Kérdez. Kizökkent. Kimozdít a megszokásból. Nem akarom és mégis… Ma – most - valami más tud lenne ez által is.

Ma az érzelmek kavargó homálya mögé tudok kerülni - megint. Nem harcol, hanem elfogadással. Azzal a tekintettel, ami a valóságot keresi és nem az önigazoló kétes „győzelmet”. Még akkor is így van ez, ha nem nekem van „igazam”, vagy eltoltam valamit. Ami történik velem, az tanít, mert újra és újra megpróbál, hogy tisztábban láthassak, hogy igazabb és valóságosabb lehessen minden. Nem könnyű – sőt időnként nagyon nehéz. Nagyon kellemetlen tud lenni a felismerés, ami az eljátszott drámáim mögött láthatatlanul megbújó irányítót megmutatja - engem. Talán a legfájdalmasabb az, hogy nincs külső hibás. Csak Én vagyok. Én vagyok az ok. Ja és enyém a következmény is.

Olyan „győzelem” ez a mai, hogy senki nem látja, de mégis mindenki érezheti, mert valami nem úgy történik, mint máskor. Tisztábban, szebben, jobban - MÁSként. Tökéletes? Igen, mert MOST ez a legtöbb.

Hálás vagyok érte. Köszönöm.

Reggeli eszmélés

Hálás vagyok, amikor változnak a dolgok. Amikor bennem beindul a változás. Nincsenek robajok, nem olyan, mint amikor a gőzmozdony elindul és süketítő csikorgások és füst közepette elhagyja az állomást.

Finomhangolás. Így nevezem én egy ideje az önismereti munkámat. Apró puzzle darabkák a helyükre kerülnek, egy csavart átállítunk, egy lufiból a levegőt kieresztjük...

Egy tegnapi találkozás megindító volt számomra, felemelt és kérdéseket is felvetett bennem. Ma azzal keltem, hogy tele vagyok előítéletekkel... a felszín mögé kell nézzek. Mindent a külsőnek ítélek, nem látom a belső szépséget. Az alak, a hossz, a szélesség, a csicsa, a kocsi, a szép táska, soroljam? Tehát ezt jelenti a felszín elhagyása. A felszínesség levetkőzése, a mélység átélése. A felszínen is tudni mélynek, érzelemmel telinek, empatikusnak maradni.

Igen, ilyen vagyok. Ahogy Édesanyám szavai csengenek a fülemben: "Kislányom, neked 6 méter mély lelked van!"

B.

Minden út az önismerethez vezet...

Minden út az önismerethez vezet...

Ha úgy érzed, belefáradtál már bizonyos szerepekbe, élethelyzetekbe, melyeket úgy élsz meg, mintha mázsás kövek húznának le, keresed, vágyod az örömöt, a boldogságot, és nem érted, miért nem találod, ne add fel… keress tovább! Hidd el, a válasz közelebb van, mint gondolnád! ;)  Nem kell messzire menned, hiszen minden ott van Benned! Ahhoz, hogy a választ a sok „miért”- re Önmagadban felfedezd, ezáltal magasabb minőségben Élhesd életed, mindehhez egyetlen út vezet: az Önismeret.

Előbb-utóbb meglátod benne a lehetőséget, és nekikezdesz…  mész, mész, egyre csak haladsz, előfordul, hogy itt-ott elakadsz, vagy akár megfordulhat a fejedben az gondolat, hogy az ebből az egészből eleged van, de egy belső erő nem hagy… Ha elestél felállsz, megrázod magad, nagy levegőt veszel, és indulsz újra, folytatod tovább!  Egyszer csak eljutsz oda, hogy elkezded látni az egésznek a lényegét, mintha kiraktad volna életed puzzle-jét. Eljön a pillanat, hogy átérzed és megérted, hogy az önismeret nemcsak egy út, hanem maga az Út! Ittlétünk célja és értelme, tapasztalatainkból eredő bölcsességünk összessége, maga a Bölcsek köve.

Arra biztatunk, bátran indulj el! Számos helyen rendelkezésedre áll rengeteg módszer.  Amelyik először megszólít, megérint, azzal kezdd, majd a továbbiakban hagyd, hogy lelked érzelme vezessen. Eszerint válaszd ki azt, amiről úgy érzed, hogy számodra jó, „kell”, valóban szükséges. Haladj kitartóan, elszántan előre. Meglásd, egyszer csak eljön a pillanat csodája, mikor Magadra lelsz, és egy örömteli, belső mosollyal tudatosul benned az érzés: megérkeztem!  Ekkor végtelen Hálát érzel azért az erőért és kitartásért, mely addigi utadon végig kísért, megnyugszol végre, és könnyes szemmel felsóhajtasz: Ezért megérte! Hidd el, van ilyen pillanat, és nem csak egy! Csodákkal teli az életed, csak tarts ki végig, kérlek!

Ha választásod éppen ránk esett, és elfogadod a feléd nyúló segítő kezet, szeretettel adjuk át Neked az önismeret útján szerzett eddigi tapasztalatainkat, s mindazt, amivel mi magunk is eljutottunk oda, hogy megértéssel, tisztelettel, együttérzéssel, és utunk során megnyílt spirituális képességeinkkel segítsük az Önismeret útján lépteidet.