Miért és mitől félünk?

Magunkra látni és magunkban hibát találni, magunkkal szembesülni, mert félünk önmagunk előtt megszégyenülni.

Másokra mutatva s a másikban kutatva élünk. Önmagunk elől menekülünk, addig is egónknak időt nyerünk, aki hatalmát így éli ki felettünk, és nem engedi, hogy lélekben szabadon élhessünk.

Az örökkévalósághoz képest - ami a lélek -, egónk kap röpke 70-80 évet, ezen idő alatt követeli az uralmat.
Emelkedett rezgésszinten saját árnyékunkat átlépve, látjuk, hogy a hibák: álarcok, álruhák, begyakorlott viselkedésminták, árnyék-én tulajdonságok, rögzülések, csak ránk rakódott szerepek, amik szép lassan váltak eggyé velünk, s önálló életet élnek bennünk.
Az élethelyzeteknek már régen vége, de a szerepruhákat magunkon feledve hordjuk múltunknak nehéz súlyát, egy-egy árnyék-énünk tulajdonságát. Emelkedett rezgésszinten önmagunkkal szembesülten ismerjük fel a hibák kioldásának módját: 
megnyitjuk lelkünk magját, ősvalóját, ahol hordozzuk mindenek tudását, az öröm forrását, és ahonnan árad az a végtelen fény-erő, ami mindent megbocsátó és feltétel nélkül szerető. E fény az, mely hibáinkat kioldja, a tapasztalatokat bölcsességgé alakítja, szerethetőségünk hitére, valóságunkra visszaírja.
Ez a lélek alkímiája. A felszabaduló új erő:
Új személyiség, új jövő!

Sághy Enikő
Médium
www.spiritualisonismeret.hu

Előadás a naivitásról, június 16-án hétfőn

Hányszor éltek vissza naivitásoddal mások:

kihasználtak, ellened összefogtak, megcsaltak,

megvezettek, átvágtak, cserben hagytak, megloptak,

hátad mögött kibeszéltek, „szemedbe port hintettek”.

Elhitted a szavakat amit mondtak, Te igaznak tartottad,

magadból kiindulva gondoltad, az emberek nem hazudnak.

Hitted, ha Te nem bántod őket, akkor ők sem tesznek ellened.

Ha már elég volt mindezekből a megszerzett tapasztalat,

szeretnéd elengedni és a miértjeit megérteni,

nagy szeretettel várlak, dolgozzunk együtt!

Teremtő Erőd elvezet a gyökerekhez,

s ha rálátsz az eredőre, a blokkokat kioldva

tehetsz szert új erőre, a Teremtő Önismeretre!

Tarts velünk 2014. június 16-án 18-20 óráig! 
Helyszín: Egy s Ég Központ Egyesület
                Budapest, II. kerület, Hankóczy Jenő utca 35.

Az önmagam iránti tisztelet érzése

Az elmúlt hónapok, hetek megerőltetőek voltak, és nem tudtam megfejteni, hogy mi bánt, mi zakatol bennem. Ahogy lenni szokott, az Élet egy pillanat alatt fordít a nézőponton, ahogy kiderülnek dolgok, elhúzzák a függönyt és meglátod a valóságot. Csak merj hinni a szemednek és a fülednek! 
A történések verssé összegződtek.

Fogalmam sem volt, mit jelent az a szó: tisztelet, mi az a tisztelet?!

Adódott egy élethelyzet, amiben végre felismertem,

hogy mi az a rossz érzés, amikor nem állok ki magamért,

és legszívesebben elmenekülnék.

A torokszorító érzés, a nyomás a fejemben,

és a mondat: velem mindent megtehetsz!

Az önmagam iránti tisztelet hiánya volt az,

ami ilyenkor a bensőmet mardosta.

Annyira a sajátomnak éreztem, hiszen tizenéve így élem az életem.

Már megint valamit túlhúztam, elég régóta dübörgött bennem, hogy: ELÉG VOLT, NEM!

Amikor fejlődésem menetében eljutottam arra a szintre, hogy felismertem a saját értékemet,

megfogalmazódott bennem: ezt már nem teheted meg velem!

Nem kardot vonva, zászlót lengetve, és kicsit sem bekeményedve,

hanem érezve a Lelkemet, a szerethetőségemet, bársonyos minőségemet.

Egy szakasz lezárult, pontot tettem...

Új érzések vannak most testemben és lelkemben, fellélegeztem!

Önmagamhoz megérkeztem!

A mozgás darabokra szed

Még izzadtan, esőtől ázottan ülök  a gép előtt. Futni voltam. Szeretem az extrém körülményeket, ilyenkor

elememben vagyok. Teljesíteni kell, túllépni a határaimat és ezt tudatosan csinálni extázis. Hogyne, közben vannak iszonyú holtpontok, ezerszer is azt mondom: inkább megállok. 

De inkább tovább folytatom. Ilyenkor kiszabadul a testemből valami, a testem közepéből szétárad és mosolyra húzódik a szám. Szabadnak érzem magamat, a testem könnyű, látom a mozaik darabkákat, elindul a változás. Ha ez csak annyi, hogy már könnyebb vagyok, mint mielőtt elmentem mozogni, már megérte. Elmúlik a fejzúgás, nem kerülget a sírás, helyette boldogság és szabadság, ami körbelengi testemet és egész lényemet.

Ma azt tanultam a futás alkalmával, hogy szabadságra vágyom, és ha ezt jó helyen élem meg, akkor minden rendben lesz. Továbbmegyek... mindenhol megélhetem. Egy zárt szobában is lehetnék szabad. Tőlem függ, mikor, hogy érzem magamat. A gondolataim és a lelkem szárnyalása, a tisztaság, az egyértelműség, ami szárnyakat ad.

Magunkat zárjuk be. A sztereotípiáinkkal, a begyakorlott mondatainkkal, amivel azt hisszük, megvédjük magunkat, a felhők fölé emelt elképzeléseinkkel, máskor a föld alá döngölt önértékelésünkkel. Mostanában felteszem a kérdést, jó-e ez így nekem, megéri-e változtatni... hogy még 50 évet biztosan élek, szeretnék így élni továbbra is? Igen, van amit nem változtatok, mert épp nem annyira sürgető, bár rálátok, figyelek rá, de teljességében nem oldom meg. És van, amihez türelmetlenül nyúlok, akaratosan ki akarom szedni magamból. Időnként belefeszülök, majd kis idő múlva belefáradok és automatikusan elenged bennem. Én pedig csak hagyom... Ez a szabadságom.

Érkezés

Standard rendszereket akarsz?
A vesztedbe rohansz.
Kapaszkodókat keresel, mert sorra csak elesel,
neked az élet visszafelesel?
Unod a banánt...
nem jó ez így már,
van egy varázsszó: határ.
Állítsd meg a mókuskerekedet,
tedd le a fegyvereidet,
aztán keresd meg a hitedet.
Az út csodálatos lesz:
véletlenek támogatják elképzeléseidet,
a morcos gúnyákat levetheted.
Ahogy egyre szabadulsz meg páncéljaidtól,
egyszer csak megállsz: mellkasodban valami zakatol.
A szíved az, akire sosem figyeltél,
mert azt tanultad, elmével élj.
Ez volt a rend, így nőttél fel,
a legfontosabb az volt, hogy megfelelj.
Jónak lenni a legnagyobb erény,
még azt is meghatározták, hogyan beszélj?
Hallgasd magad, mit mondasz,
tán a szavak a legvastagabb falak?
Halkulj el, élvezd a csöndet,
csak onnan merítheted erődet.
A benső nyugalom, a béke,
a lélek lételeme.

Kérdések és Válaszok

Sok-sok kérdés feszített és feszít most is. A kérdésekkel együtt jártak a válaszok és szó szerint EGYÜTT JÁRTAK. Először észre sem vettem őket. Ma már figyelek, mert megtanultam - valamennyire - figyelni, és tanulni, érezni, átérezni és érteni, hogy mi és miért történik.

Rá kellett jönnöm, hogy az élet egy önismereti iskolaként is felfogható, amelyben csak módszerek különböznek. Ezek a módszerek (ezek is válaszok) vezetnek el vállalt leckéimen keresztül azokhoz a vizsgákhoz, amelyekért létezem a Földön - itt és most.

Egy ilyen módszer a Teremtő Önismeret is, amely Sághy Enikő személyéhez köthető.

A módszer és Enikő nagy segítségemre volt abban, hogy merjek szembenézni azzal, ami nem egész bennem. Mert a végső cél a lehető legteljesebb EGÉSZség.

Fura dolog, hogy a „sértő” dolgok, amik elérnek mostanában, nem fájnak kevésbé, de másképpen tudok rájuk nézni. Az átérzés minősége és ez által a viselkedésem is megváltozott velük kapcsolatban. Ha még sem sikerül a régi „rossz” szokások helyett másként viselkedni, akkor legalább utólag értékelni tudom magamban a valóságot. Talán ez a valódi érték a fontos, amit nevezhetnék igazságnak is. Figyelni - meglátni, észrevenni, felismerni.

Eljutni idáig „nagyon könnyű” volt. Csak éltem - szinte minden nehézség nélkül. Megkímélten nőttem fel. Úgy, hogy ERŐfeszítésre nem igen volt szükségem. (Megjegyzem, hogy ez által sok dologban „gyenge„ maradtam.) Nekem mindig is a befelé kellett erőt kifejtenem. Nagyon nehéz volt és most sem könnyű.

Anyámból, apámból és valami ismeretlenből merítkezve lettem Énné.

Hiszem, hogy az Égi szikra bennem is bennem van – ezek mélyén -, mint mindenkiben. Ez kapcsol össze a Mindenséggel – mindennel -. Ezt a kapcsolatot újra kellett tanulnom érezni.

Sok félelmet sikerült magamra, magamba szednem mire „felnőttem”. Miért tettem idézőjelbe? Mert nem nőttem fel egy csomó dologban, viszont megtanultam elfedni a hiányosságokat és szebb látszatot hazudni, mint a valóság. Lassan belekeseredtem ebbe és teljesen elvesztettem egy csomó területen a valósággal a kapcsolatot.

Megbántottam azokat, akik a legjobban szerettek, segítettek és türelmesek voltak velem. Szinte képtelenné váltam helyesen értékelni. Észre sem vettem mind ezt. Már csak a rossz érzések súlyát éreztem. Valós és általam kreált valótlan problémák nyomasztottak. Nem kegyelmeztem magamnak és másoknak sem. Ítélkeztem és „kegyetlenkedtem”. Tudatlan és sértő magatartásom oka - ma már tudom - a rossz nézőpont volt.

Ez változott meg az elmúlt években. Kiléptem abból az illúzióból, hogy mások okozzák nekem a bajokat. Segítséggel, de felismertem, hogy én teremtem magamnak magam körül mindazt, ami ér. Ez nagyon „durva”! Ez a nyers valóság, amit nehéz elfogadni, volt az első lépés. A következő talán az, hogyha ez igaz, akkor magamon kell változtatnom ahhoz, hogy változzanak körülöttem a dolgok. Lassan, de sikerült tennem ennek érdekében.

A régi dolgokat, amelyek mélyen belém ivódtak és teljes meggyőződéssel hittem, hogy helyesen működnek, nagyon nehéz átformálni, átalakítani. EZ A LEGNEHEZEBB. Még ma is sok dologban vagyok a „múltam”, vagy pl. valamelyik szülőm, de lassan haladok és örömmel veszem tudomásul az apró győzelmeket is.

Ilyen például, ha egy szerető társsal, aki korántsem tökéletes (én sem és ezt igyekszem soha el nem felejteni), nem egymásnak feszülve harcolunk, hanem meghallgatjuk egymás érzéseit és igyekszünk a másikat megértve – empátiával – megoldást találni az adott helyzetben.

Azt hiszem eleget futottam Önmagam elől. Jó megállni és szembenézni azzal a kisfiúval, aki végre fel szeretne nőni és szeretetre vágyik. Nem adom fel, bár tudom, hogy az erőpróbák sorra jönnek.

Hála, Áldás és Köszönet
István