Légy Te a nyíló virág!

Lehet az életed egy csokor virág,

melyben a lélek átéli boldogságát.
Káprázatos színeivel és pompás illatával
él a pillanat varázsával.
Szára és levele, mulandósága.

Típusa, az ember tulajdonsága.
Most légy Te a nyíló virág!
Érezd szépséged pompáját,
és Lényed illatának varázsát!
Éld a pillanat boldogságát!
Szeresd önmagad minden tulajdonságát!
Lelkedben így nyílik meg a hála virága
és annak felismerése, miért születtél e világra.
Légy áldva!

Sághy Enikő

Médium 

www.spiritualisonismeret.hu

Cselekedj szerelemből!

A mindennapi élethelyzetek, beszélgetéseink szinte mindig szerepek, álarcok, megfelelések, kényszeres cselekedetek tömegéből állnak. E mögött azért néha fel lehet fedezni az Embert, de legtöbbször csak egy olyan okos „ember-gépet” látunk, aki a folyamatos tanult kliséit ismételgeti. Elveszik - a súly nélküli szavak, az elsivárosodott érzések, a sietség, a túlérzékenység és a közöny - szerepeiben.
Olyan jó lenne, ha a páncélok szorítása nélkül tudnánk létezni, beszélgetni egymással! Őszinte, szívből jövő, tiszta mondatokkal, amelyeket nem torzít el a mindennapi álarc. Hasonlóan, mint a szerelmesek, amikor meztelenül, mélyen egymás szemébe néznek és igaz, tiszta érzéseikkel „érintik meg” egymást.
Érdemes minden nap egyre több dolgot „szerelemből” tennünk!
Olyat, amelyikről érezzük: igen, ez igazán belülről, a lélek valós érzelmének legmélyéből tört a felszínre.
Lehet ez egy szó, egy finom érintés, egy jótett, vagy csupán egy kedves mosoly…

V.L.

Vörös körmök

Találkoztam egyik nap Barátnőmmel, Akinek, „mit ad Isten”, vérvörösre volt lakkozva lábán a körme. Láttam én már ilyet másokon, de rajta a harsogó piros szín egy egészen különleges életet élt. Valami csoda, ahogyan viselte, ahogyan kiemelte kecses lábformáját. Egyszerűen megszólított. Akkor és ott elhatároztam, hogy én is ki fogom pirosra pingálni a körmeimet.

Gondoltam, hülyének fognak nézni, hiszen évek óta vagy semmi, vagy éppen áttetsző, matt vagy fényes kence volt rajtam, most meg hirtelen vérvöröset festek magamra.

Nekiláttam, de bizony a hosszú kihagyott idő miatt már elfelejtettem, hogy a vörös köröm kifestése nem is olyan egyszerű. Nagy műgonddal fogtam hozzá, többszörösét foglalkoztam vele, mint bármely más színű lakkal, de munkámat siker koronázta.
Nagy boldogsággal viseltem, amikor egyszer csak, mint a villám hasított az agyamba fiatal korom emléke.

Többen beszélgettek a férfiak mindenféle női témákról, és mindeközben szóba jött, hogy mennyire utálják, ha egy nőnek piros a körme, vagy a szája.

Majd az egyik férfi azt mondta: a legundorítóbb az, ha pirosra bekeni a lábát egy nő, mert azzal takarja el, hogy piszkos, nem ápolja, nem mossa.
Emlékszem, akkor nagyon felbosszantott. Azóta sok évtized telt el, most pedig hangosan nevettem rajta. Ha látta volna azt a cirkuszt, amivel járt ez a piros köröm felfestés, bizonyára megváltozott volna a véleménye.
Szeretettel üzenem mindenkinek, hogy sokkal több ápolásra van szükség ahhoz, hogy a piros köröm valóban jól mutasson a kecses női lábakon. Az azóta eltelt idő is csak megerősítette véleményem.

E.

Gyereknap alkalmából

Az elköszönés

Voltunk és vagyunk egymásnak segítői,

voltunk és vagyunk egymásnak hírvivői.

Köszönöm,

hogy engem választottál, hozzám születtél, bár nem siettél.

Néha fájdalmasan tanítottál, de nem tágítottál,

mesterem voltál.

Életem több pontján Te adtál erőt továbbélni,

hogy ne adjam fel, Belőled tudtam a hitet meríteni.

Mindig nevettél, kacagtál, fergeteges jókedvet mutattál.

         Táncoddal vígságodat éltetted.          

Olyan voltál, mint amilyennek kértelek.

Édesapádtól örökölted víg humorát,

jó eszét, bölcs látásmódját, külsejét.

Édesanyádtól érzékenységét,

lelkesültségét, spirituális képességét.

Te hozzáteszed azt, ami Benned egyedi,

ezzel alakítod sorsodat magadnak ki.

Fáj:

nem voltam annyit Veled, mint amennyit kérted.

Nem simogattalak, s karomban nem tartottalak,

mint ahányszor jól esett volna Neked.

A szándékom az volt, ne tapadjak össze Veled,

ne fájjon a szakadás, az önállósodás.

Persze ma már tudom,

máshogy kellett volna csinálnom.

Mindig az volt a kívánságom,

hogy legyen egy fiam és egy lányom.

Az élettől Veletek megkaptam az ajándékom.

Mindkettőtöknek most kezdődik az önálló élet,

bizonyosságot nyer, hogy mit tud a lélek.

A sok szeretettel telített percet, amit adtam Néked,

hogyan fogod alkalmazni, amikor "nem szeret az élet".

Hogyan tudsz

lelked végtelen erőforrásából

hitet meríteni,

hogy életed boldogan tudd élni.

Tudsz-e majd arra emlékezni,

hogy minden hibát meg lehet bocsátani,

hogy nincs olyan vad vihar az életben,

amin ne lehetne túljutni

és újra kezdeni.

Mindig emlékezz,

ott ég lelkedben a láng, a képesség,

valóra válását várja a tehetség!

Higgyed, szíved finom dobbanásán,

a szerelem áradásán

rá fogsz lelni az igaz társra.

Sose add fel, teremteni jöttél végtelen erőddel!

Szereteted fénye, az emberekbe vetett hited ereje,

ősvalód rezgése, hője oly egyedi,

rajtad kívül nem ismeri senki.

Dolgod, hogy nyissad ki,

mert léted így teljesedik ki.

Szeretetben alkotni és teremteni,

adni és kapni jöttél élni.

Létem öröme, hogy mindezt végig kísérhetem Veled,

nézhetem életed, hogy az alkotni vágyó lelked mit teremtett meg.

Kívánom,

a legnagyobb örömben valósítsd meg, amire születtél,

légy elégedett, szerény és kitartó, jellemes, szótartó.

Isten tenyerén hordoz,

ezért mindig legyen benned hála Iránta,

így leszel áldás önmagad és a világ számára!

Sághy Enikő

A lelki béke bennünk van

Tizenéves korom óta keresek valamit, ami több, ami más, ami kihoz a darálóból. Valójában nem tudtam, hogy darálóban vagyok, egyszerűen nem volt elég a hétköznap, nem volt elég, ami van. Egész pici koromtól kezdve élt bennem: többnek kell lennie az életnek annál, amit látok. 

Reggelente ott várt a vaníliás krémtúró, mellette a kiskanalam, közben Édesanyám kevergette a kávéját az üvegpoharában a fémkanállal, és ez a hang minden reggel 6 órakor sértette a fülemet. Sosem reggeliztünk együtt, Anyu vacsorához sem ült mellénk, mert vigyázott az alakjára. Azért a konyhában vacsora készítés közben mindig bekapott 1-2 falatot, úgymond "stikában", aztán rágyújtott. Nem is olyan régen beszélgettem egy ismerőssel, aki minden este főz a családjának és nem izgatja, hogy ha este 9 órakor kerül az asztalra a vacsora. A vacsora náluk szent, legyen az egy bundás kenyér vagy egy gyors leves. Megbeszélik, kinek milyen napja volt és nagyokat nevetnek. Bennem is van erre igény... de nincs ilyen emlék, vagy érzés. Az pedig a további része, hogy magamon is észreveszem ugyanezt a hozzáállást, a vacsora nem fontos, sőt, lelkifurdalásom van tőle.

Nem ezzel a történettel ültem le írni. 

Hanem azt szerettem volna elmesélni, hogy tegnap mosolyogva feküdtem le aludni. Összhangon voltam az Egy S Ég Központban, közös doboláson. Sámán dobok mély ritmusai átadják lüktetésüket és a hangjuk kiüti belőlünk, ami nem jó, amire már nincs szükségünk. Ha hagyjuk magunkat, ugye ez sok mindennek a feltétele.

Egy dacos, morcos, sötét, gonosz kislánnyal álltam tegnap szemben, aki mindenkinek betart, leginkább saját magának. Aki a boldogság útjában áll, és csak az akaratát akarja érvényesíteni. Szakos Peti, aki a dobolást vezeti, meditációban levitt a magentába. Együtt zuhantam ezzel a kislánnyal, hát a zuhanás sem volt könnyű. Volt ereje fennmaradni, aztán mégis én győztem... az utolsó pillanatban egy szoros, sötétszürke búvárruhakánt csúszott le rólam ez az attitűd. 

Felszabadultságot éreztem, tudtam nagy levegőt venni. 

Így tudtam mosolyogva nyugovóra térni.

B.

A mozgás darabokra szed

Még izzadtan, esőtől ázottan ülök  a gép előtt. Futni voltam. Szeretem az extrém körülményeket, ilyenkor

elememben vagyok. Teljesíteni kell, túllépni a határaimat és ezt tudatosan csinálni extázis. Hogyne, közben vannak iszonyú holtpontok, ezerszer is azt mondom: inkább megállok. 

De inkább tovább folytatom. Ilyenkor kiszabadul a testemből valami, a testem közepéből szétárad és mosolyra húzódik a szám. Szabadnak érzem magamat, a testem könnyű, látom a mozaik darabkákat, elindul a változás. Ha ez csak annyi, hogy már könnyebb vagyok, mint mielőtt elmentem mozogni, már megérte. Elmúlik a fejzúgás, nem kerülget a sírás, helyette boldogság és szabadság, ami körbelengi testemet és egész lényemet.

Ma azt tanultam a futás alkalmával, hogy szabadságra vágyom, és ha ezt jó helyen élem meg, akkor minden rendben lesz. Továbbmegyek... mindenhol megélhetem. Egy zárt szobában is lehetnék szabad. Tőlem függ, mikor, hogy érzem magamat. A gondolataim és a lelkem szárnyalása, a tisztaság, az egyértelműség, ami szárnyakat ad.

Magunkat zárjuk be. A sztereotípiáinkkal, a begyakorlott mondatainkkal, amivel azt hisszük, megvédjük magunkat, a felhők fölé emelt elképzeléseinkkel, máskor a föld alá döngölt önértékelésünkkel. Mostanában felteszem a kérdést, jó-e ez így nekem, megéri-e változtatni... hogy még 50 évet biztosan élek, szeretnék így élni továbbra is? Igen, van amit nem változtatok, mert épp nem annyira sürgető, bár rálátok, figyelek rá, de teljességében nem oldom meg. És van, amihez türelmetlenül nyúlok, akaratosan ki akarom szedni magamból. Időnként belefeszülök, majd kis idő múlva belefáradok és automatikusan elenged bennem. Én pedig csak hagyom... Ez a szabadságom.

Minden út az önismerethez vezet...

Minden út az önismerethez vezet...

Ha úgy érzed, belefáradtál már bizonyos szerepekbe, élethelyzetekbe, melyeket úgy élsz meg, mintha mázsás kövek húznának le, keresed, vágyod az örömöt, a boldogságot, és nem érted, miért nem találod, ne add fel… keress tovább! Hidd el, a válasz közelebb van, mint gondolnád! ;)  Nem kell messzire menned, hiszen minden ott van Benned! Ahhoz, hogy a választ a sok „miért”- re Önmagadban felfedezd, ezáltal magasabb minőségben Élhesd életed, mindehhez egyetlen út vezet: az Önismeret.

Előbb-utóbb meglátod benne a lehetőséget, és nekikezdesz…  mész, mész, egyre csak haladsz, előfordul, hogy itt-ott elakadsz, vagy akár megfordulhat a fejedben az gondolat, hogy az ebből az egészből eleged van, de egy belső erő nem hagy… Ha elestél felállsz, megrázod magad, nagy levegőt veszel, és indulsz újra, folytatod tovább!  Egyszer csak eljutsz oda, hogy elkezded látni az egésznek a lényegét, mintha kiraktad volna életed puzzle-jét. Eljön a pillanat, hogy átérzed és megérted, hogy az önismeret nemcsak egy út, hanem maga az Út! Ittlétünk célja és értelme, tapasztalatainkból eredő bölcsességünk összessége, maga a Bölcsek köve.

Arra biztatunk, bátran indulj el! Számos helyen rendelkezésedre áll rengeteg módszer.  Amelyik először megszólít, megérint, azzal kezdd, majd a továbbiakban hagyd, hogy lelked érzelme vezessen. Eszerint válaszd ki azt, amiről úgy érzed, hogy számodra jó, „kell”, valóban szükséges. Haladj kitartóan, elszántan előre. Meglásd, egyszer csak eljön a pillanat csodája, mikor Magadra lelsz, és egy örömteli, belső mosollyal tudatosul benned az érzés: megérkeztem!  Ekkor végtelen Hálát érzel azért az erőért és kitartásért, mely addigi utadon végig kísért, megnyugszol végre, és könnyes szemmel felsóhajtasz: Ezért megérte! Hidd el, van ilyen pillanat, és nem csak egy! Csodákkal teli az életed, csak tarts ki végig, kérlek!

Ha választásod éppen ránk esett, és elfogadod a feléd nyúló segítő kezet, szeretettel adjuk át Neked az önismeret útján szerzett eddigi tapasztalatainkat, s mindazt, amivel mi magunk is eljutottunk oda, hogy megértéssel, tisztelettel, együttérzéssel, és utunk során megnyílt spirituális képességeinkkel segítsük az Önismeret útján lépteidet.

Személyiségünk rétegei

Tetszelgek. Még mindig felszínes vagyok. Sosem hittem ezt magamról, hisz' mély érzésű lánynak ismertem magamat. De valahol, útközben nemet mondtam, bezártam. Most pedig nem tudom, mit jelent érzésből cselekedni, nehezen találom a szív útját.
Teljesen kiürültem. És ez időről időre megtörténik. Ilyenkor rettentő kétségbeesés vesz rajtam erőt, semmirekellőség, haszontalanság és egy kis őrület ül rám. Hibát hibára halmozok, mintha sötétben tapogatóznék, elfutnék, elbújnék, azt érzem, hogy mentsenek meg mások. Nekem ne kelljen tenni semmit, mert én egy szerencsétlen kislány vagyok, aki fél és aki a szeretetével áll egyedül a sivatagban, meg nem értve, a homokot fújja a szél a szemébe. Vigyetek innen, fáj!
Sosem kellett tennem semmit. Az életem a szüleim kezében volt. A megoldást most is másoktól várom. Pedig az önállóságom életem második napjától kezdve nyilvánvaló. Vajon miért kezdtem el játszani a szegény ént? Kinek tettem ezzel a kedvére?
Nem esnek jól ezek a kérdések. Mintha a legrejtettebb bugyrokban, zavaros, darabos lével teli hordókban turkálnék, és nem akarom megbolygatni mert akkor összezavarodik minden. Összekuszálódik a rend, amit kialakítottam, amiben otthonosan, kényelmesen mozgok. Így tudom, így tanultam. Nem is akarom másképp, mert akkor megint egyedül maradok. Mindig is egyedül voltam, magányos lélek vagyok. Nem engedek közel magamhoz senkit, féltem a lelkem, ne kelljen beszélnem. Nincsenek szavak, ami leírhatná mi zajlik bennem. Elveszett vagyok, de akarok, támolygok, imbolyogva haladok, a kétség ereje vezet, elvesztettem hitemet. Zokogok, hogy nincs tovább, ezen a gáton senki nem segít át... rajtam a sor, leveszem rólatok a kezem, a figyelmem magamra helyezem. Mindig sajnálom magamat: milyen nehéz a helyzetem! Badarság és önámítás, nincs több önsanyargatás. Hova vezet ez a hozzáállás? Egy üres világba, egy fájdalmas halálba. A szívem fog meghalni, mert virágát nem öntözöm, vízzel nem itatom, szeretettel nem táplálom. Csak sajnálom. Mert annyi minden fájt neki, azt gondolta, az életet valahogy átvészeli...hagyjuk már, lejárt lemez, nem ez, ami engem körbevesz. Hazugság az egész, beakadt a lemez, a régmúlt begyakorlott programja ez. Már látom, hogy van, de még nem érzem, teljesen nem tárult fel előttem... így hát útjára engedem, nem markolom, nem siettetem, csak hagyom, hogy legyen. Megfigyelem, magam elé veszem és megszeretgetem. Ő a magam elől elrejtett részem. A szerető énem.

Egy beszélgetés

Bizonyossá kezdek válni abban, hogy minden történésnek, cselekedetnek van egy mögöttes tartalma. Minden apró mozzanatnak. Nem véletlen, ha később ébredünk, hogy kivel találkozunk, miről beszélgetünk...

Ma megtapasztaltam, hogy milyen, amikor belecsöppennek a gondolatok, információk a fejembe és mindent átadok, elmondok, amit akartam és ettől én mennyit kapok. Meséltem a barátnőmnek egy múlt heti Nia óráról, amikor az R1 nevű rutint táncoltuk, aminek a fókuszában az "egy vagyok" érzés van. Válj eggyé önmagaddal, érkezz meg magadba. Fantasztikus óra volt, dinamikus zenékkel, csupa jó kedvvel, mosolygással. Ahogy ezt meséltem, állt össze a kép: amikor táncolok, szárnyalok, boldog vagyok. Én magam vagyok az öröm, eredendően, onnan legbelülről. Végre! Megérkeztem ehhez az érzéshez. Nem örömködök, nem szimplán örülök, hanem azt a valós, mély örömöt érzem. A mozdulataimtól, a dallamoktól, egyszerűen a mozgástól. Amikor ezt kimondtam, barátnőm azt mondta, hogy nem hitt a szemének: tágra nyílt a szemem, felfelé ment a szemgolyóm, lesápadtam és eltorzult az arcom. Én mindebből semmit nem vettem észre, csak azt, hogy egy kő esik le bennem, könny szökik a szemembe és nagy levegőt kell vennem. Néhány másodperc után visszatértem, barátnőm hüledező arccal nézett. Én úgy éreztem, kicseréltek, kicserélődtem. Talán a kesergő, lógó szájú énem halt meg és helyére a mosoly érkezett. Milyen régen várlak és milyen jó, hogy újra itt vagy!

Az örömzeném...

Úton

Van, hogy elmennék messzire, egy óvatlan pillanatban fognám a zsákom és útnak indulnék. Persze, meg is tehetném, de csak a lelkem szeretne elröpülni a valóság talajáról. Ilyenkor csodás tájakról nézegetek képeket, felfedezem a világot és beleképzelem magamat a képbe. Szeretném látni ezeket a vidékeket, városokat! Hosszú ideje él bennem a vágy, hogy "ha már itt vagyok a Földön", járjam körbe és juthassak el magas hegyekre, harmatos ormokra, morajló tengerpartokra, Párizs elegáns utcáira, mesébe illő, angliai városkákba, misztikus helyekre Ázsiába, kontinensek széleire, ahol látom a másik földrészt... vagy a festői szépségű sarki fényt nézhessem az északi sark közelében... bár lélekben elutazhatok mindenhová és talán meg is adja az élményt, mégis az elmúlt évek utazásairól azt hoztam haza tapasztalatként, hogy utazásra költeni éri meg a legjobban. Új helyeket felfedezni, új utcákon járni, új kultúrát megismerni, mindez, ami igazán feltölt és "telivé" tesz. A kedvenc sütim sem telít el olyan jó érzéssel, mint amikor Lisszabonban a zötykölődő villamosról nézem a helyiek délutánját, majd az egyik megállóban egyszer csak átjár a kultúra, az egész város jelene és múltja dobog a szívemben, már nem a szememmel látok, hanem csak ott vagyok, csak vagyok és lelassulok. Rájövök, hogy az élet mily' egyszerű, mily tökéletes.

Ahogy ezt a képek is mutatják.

 Belgium

Görögország, Mykonos

Mexico

Olaszország

 

Párizs

York, Anglia

 Mozaiklépcső San Fransiscoban

Portugália, Agueda

Bérelhető igluk Finnországban, melyből látható a sarki fény

Lebegő lámpák Thaiföldön

Sarki fény

Sarki fény, Alaszka

Írország, Antrim

Együttérzés

Piros a lámpa, állok az autóval, néhányan előttem. Szegényes, rosszul öltözött nő kéreget.

A szituáció ismerős és ismétlődő, mindenki a maga rutinszerű módján reagálja le, így vagy úgy….

Valami most mégis eltér a megszokottól, van valami, ami ezt a nyomorúságos képet „fényessé” teszi. Csak amikor a nő közelebb lép, akkor fogom fel, mi történik. A nő mosolyog! Nem szándékból, nem képmutatásból, nem számítón, nem alkoholos mámortól, hanem csak úgy, szívből, sorsát viselő méltósággal, őszinte tiszta szeretettel nézve az emberek szemébe, fogatlanul!

Ebben a mosolyban adás volt, nem kapni akarás. Olyan kedvesség, belső erő áradt belőle, hogy boldog voltam, hogy nem kimenekülni akartam a helyzetből, hanem sikerült benne maradni a pillanatban és elfogadtam, befogadtam az érzést, amit akkor és ott tőle kaptam.

Az apró pénz csak rutin volt, éreztem, hogy a pillanatnak sokkal nagyobb jelentősége van a számomra, mélyen a szemébe néztem és tiszta szívemből rámosolyogtam. Ő megköszönte a forintokat, én megköszöntem a találkozást, de a lelkem akkor már zokogott. Hirtelen nem tudtam mi ez.  A következő pillanatban már ott volt az érzés, tudatosult, átéltem, megéreztem teljes fizikai, lelki és szellemi valójában az EGYÜTTÉRZÉS ÉRZÉSÉT! Nem csak fejben, nem csak szavakban, nem csak jólneveltségben, hanem ÉRZÉSBEN, a testemben, a lelkemben. Óriási volt a pillanat, megrázó, felemelő és katartikus egyben, mindössze néhány másodperc leforgása alatt.

Hát, így volt mesterem és tanítóm egy nehéz sorsú embertársam! Hála és köszönet neki!

U.i: „….ennyit, mesterekről és tanítványokról.” Mély meggyőződésem, hogy kivétel nélkül mindannyian egyszerre vagyunk mesterek és tanítványok, csak a szerepek cserélődnek pillanatról pillanatra.

K.É.