Mi a valódi siker az életben?

"Legyünk sikeresek!” - halljuk nap mint nap, akár még jóindulatú javaslatként is. Akik ezt mondják, arra gondolnak, hogy jussunk előbbre a társadalmi ranglétrán: legyen szép családunk, nagy házunk és sok pénzünk. Valóban jó érzés, ha magas pozíciója van az embernek a szép családján, nagy házán és a sok pénzén kívül. Nincs ezzel semmi gond, a kérdés csupán annyi: értékeljük-e, tiszteljük-e a megszerzett vágyakat és valóban boldogítanak-e minket.

Elképzelhető, hogy mások, a szüleink, vagy a társadalom elvárásainak feleltünk meg. Így könnyen előfordulhat, hogy e külső sikereket igazából nem is mi vágytuk.

Lehetséges, hogy egy biztos álláshoz választottunk iskolát, pedig mi a zenei konzervatóriumba akartunk tovább tanulni, hiszen imádtunk zongorázni, tehetségesnek tartottak minket.

Az is lehetséges, hogy bár jelenlegi párunkat szeretjük, de választásunkat a pozíciónkhoz igazítottuk és nem azt a másikat választottuk, akibe igaz, tiszta szívből szerelmesek voltunk

Hiába van meg mindenünk, magas pozíciónk, szép családunk, nagy házunk és a sok pénzünk, ha nem a saját tehetségünknek, belső hangunknak megfelelve, hanem a lelkünk sugalmazása ellen döntöttünk. Úgy érezzük, mi igazából nem is ezt akartuk. Valójában, egy örökös hiányérzetben hogyan lehetnénk boldogok?

„Legyünk sikeresek!” - halljuk nap mint nap. Igen, legyünk azok, de az igazán sikeres ember az, aki bátran meri követni a lelke sugalmazását, aki a saját útját járja, akkor is, ha az rögösebb, és sokan meg is szólják érte.

Igaz, lehet, hogy ennek az embernek, nem lesz magas társadalmi pozíciója, szép családja, nagy háza és sok pénze… de az biztos, hogy az életét boldogan éli le…

L.

A lelki béke bennünk van

Tizenéves korom óta keresek valamit, ami több, ami más, ami kihoz a darálóból. Valójában nem tudtam, hogy darálóban vagyok, egyszerűen nem volt elég a hétköznap, nem volt elég, ami van. Egész pici koromtól kezdve élt bennem: többnek kell lennie az életnek annál, amit látok. 

Reggelente ott várt a vaníliás krémtúró, mellette a kiskanalam, közben Édesanyám kevergette a kávéját az üvegpoharában a fémkanállal, és ez a hang minden reggel 6 órakor sértette a fülemet. Sosem reggeliztünk együtt, Anyu vacsorához sem ült mellénk, mert vigyázott az alakjára. Azért a konyhában vacsora készítés közben mindig bekapott 1-2 falatot, úgymond "stikában", aztán rágyújtott. Nem is olyan régen beszélgettem egy ismerőssel, aki minden este főz a családjának és nem izgatja, hogy ha este 9 órakor kerül az asztalra a vacsora. A vacsora náluk szent, legyen az egy bundás kenyér vagy egy gyors leves. Megbeszélik, kinek milyen napja volt és nagyokat nevetnek. Bennem is van erre igény... de nincs ilyen emlék, vagy érzés. Az pedig a további része, hogy magamon is észreveszem ugyanezt a hozzáállást, a vacsora nem fontos, sőt, lelkifurdalásom van tőle.

Nem ezzel a történettel ültem le írni. 

Hanem azt szerettem volna elmesélni, hogy tegnap mosolyogva feküdtem le aludni. Összhangon voltam az Egy S Ég Központban, közös doboláson. Sámán dobok mély ritmusai átadják lüktetésüket és a hangjuk kiüti belőlünk, ami nem jó, amire már nincs szükségünk. Ha hagyjuk magunkat, ugye ez sok mindennek a feltétele.

Egy dacos, morcos, sötét, gonosz kislánnyal álltam tegnap szemben, aki mindenkinek betart, leginkább saját magának. Aki a boldogság útjában áll, és csak az akaratát akarja érvényesíteni. Szakos Peti, aki a dobolást vezeti, meditációban levitt a magentába. Együtt zuhantam ezzel a kislánnyal, hát a zuhanás sem volt könnyű. Volt ereje fennmaradni, aztán mégis én győztem... az utolsó pillanatban egy szoros, sötétszürke búvárruhakánt csúszott le rólam ez az attitűd. 

Felszabadultságot éreztem, tudtam nagy levegőt venni. 

Így tudtam mosolyogva nyugovóra térni.

B.

Önvallomás

Kiírlak magamból. Mert nem lehetsz enyém. Kiírlak, mert mást nem tudok. Mert őrült késztetést érzek, hogy rohanjak karjaidba. Hogy minden találkozásunk csak méreg lelkemnek, mert nem adom át magam testednek. Ősi ösztönök hajtanak feléd. Elemi, Földet megrendítő vágy és szenvedély, mely nem hagy nyugtot agyamnak. Minden gondolatom körülötted forog és testem sejtjei azonnal reagálnak. Nem tudom, mi ez. 

Olyan régen tartom zárva magam. Olyan régen nem vagyok önmagam, hogy nem is merem már kiengedni, mert félek, túl nagy pusztítást okoz. Pedig robbanni készül. Tagadnom kár. Ez vagyok én, a vulkán. Vágyam fékezhetetlen eleven tűz, állandó szerelmes lángolás, mely körülfolyná a Mindenséget. Szeretni akarok, élni, érezni, lélegezni!!! Ez vagyok Én a legelevenebb vágy, szerelem, szeretet, tánc, öröm, fájdalom, sírás, nevetés, őszinteség, csalfaság, NŐ, és Én így szeretem! Köszönöm, hogy vagy Nekem!

L.

Fájdalmat okozni

Addig nem tudsz semmit, amíg át nem érzed, milyen fájdalmat okozni valakinek. Aki ember, ugyanúgy, ahogy Te, érez, lelke van, vívódik, reggel ugyanúgy felkel és tartással végigcsinálja a napját.

Ki vagy te, hogy a másikat bírálod? A magad bajával foglalkozol mindig, csak oldja meg valaki, igaz? Legyen a kedvedre minden... az embereket bábuként mozgatod... lelküket kifacsarod... magadat mutogatod, mert azt hiszed a külsőd minden, de csak azért mert nem tudod, milyen érték lakozik bensődben. Tudod egyáltalán mit jelent a szeretet? Levetni a ruhákat, a maszk mögül, tiszta szemmel kinézni és a szív ragyogására figyelni. Érezz már, ne sikkadj el fölötte! ... mert nem lesz semmid sem. 

Tartod magad, az elképzelésekhez, a vágyálmokhoz, a "nekem-így-lesz-jó"-hoz... közben nem is ismered magadat. Űr van aközött, amit elképzelsz, és ami valójában vagy, ami a valóságos örömödet adhatja. 

Az önzés vezet, nehogy ki kelljen lépni a komfort zónából. Tudod, hogy rajtad kívül van más ember is a bolygón? Ott van még a sértettség, a sok-sok fájdalom, amit az évek alatt halmoztál és rajtuk túl nem láttál. Megkötöztek, figyelmedet egy irányba terelték, csak nehogy bántódásod essék. Félted a lelkedet, és félted azt is, hogy rossz lehetsz. 

Beismerni, hogy hibáztunk, hogy egy erő vezetett, hogy egy másik ember lelkét nem vettem figyelembe, csak a magam baja és igaza hajtott... egom porrá zúzódott, feladta. A lelkemből feltörő érzést nála nagyobbnak látta. 

Én és a környezetem

Mielőtt még elindultam a volna a lelki utamon, teljesen másként viszonyultam az engem körülvevő emberekhez. Teljesen természetesnek tűnt, hogy ha valamit mondtak rám magamra vettem, vagy épp fölháborodtam rajta, ha valamire kértek szinte nem tudtam nemet mondani. Fájdalommal éltem meg, ha nem szerettek valamiért, és szomjaztam az elismerést, a szeretet másoktól. Valójában magamba nem voltam képes ezt megélni, ezért vágytam „kívülről”. Aztán ahogy elkezdtem önmagammal foglalkozni, és a meditáció segítségével fölismertem, és kioldottam a kishitűségem, elkezdtem magam értékelni, és szeretni. Rájöttem minden, ami körbevesz tükör számomra, hogy lássam meg másokon keresztül a saját hibáimat. Megtanultam különbséget tenni mi az, ami róla szól, és mi az, ami rólam. Jobban tudom kezelni a konfliktushelyzeteket, kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb lettem.

János

A mozgás darabokra szed

Még izzadtan, esőtől ázottan ülök  a gép előtt. Futni voltam. Szeretem az extrém körülményeket, ilyenkor

elememben vagyok. Teljesíteni kell, túllépni a határaimat és ezt tudatosan csinálni extázis. Hogyne, közben vannak iszonyú holtpontok, ezerszer is azt mondom: inkább megállok. 

De inkább tovább folytatom. Ilyenkor kiszabadul a testemből valami, a testem közepéből szétárad és mosolyra húzódik a szám. Szabadnak érzem magamat, a testem könnyű, látom a mozaik darabkákat, elindul a változás. Ha ez csak annyi, hogy már könnyebb vagyok, mint mielőtt elmentem mozogni, már megérte. Elmúlik a fejzúgás, nem kerülget a sírás, helyette boldogság és szabadság, ami körbelengi testemet és egész lényemet.

Ma azt tanultam a futás alkalmával, hogy szabadságra vágyom, és ha ezt jó helyen élem meg, akkor minden rendben lesz. Továbbmegyek... mindenhol megélhetem. Egy zárt szobában is lehetnék szabad. Tőlem függ, mikor, hogy érzem magamat. A gondolataim és a lelkem szárnyalása, a tisztaság, az egyértelműség, ami szárnyakat ad.

Magunkat zárjuk be. A sztereotípiáinkkal, a begyakorlott mondatainkkal, amivel azt hisszük, megvédjük magunkat, a felhők fölé emelt elképzeléseinkkel, máskor a föld alá döngölt önértékelésünkkel. Mostanában felteszem a kérdést, jó-e ez így nekem, megéri-e változtatni... hogy még 50 évet biztosan élek, szeretnék így élni továbbra is? Igen, van amit nem változtatok, mert épp nem annyira sürgető, bár rálátok, figyelek rá, de teljességében nem oldom meg. És van, amihez türelmetlenül nyúlok, akaratosan ki akarom szedni magamból. Időnként belefeszülök, majd kis idő múlva belefáradok és automatikusan elenged bennem. Én pedig csak hagyom... Ez a szabadságom.

Takarítás kívül-belül

Két hét kellett, hogy leüljek írni. Pedig István szeptember 29-i írása igazán megihletett. Rólam is szólt, úgy éreztem.
A takarításról írt... magunk és a környezetünk kitakarításáról. Leporolni, fényesre törölni, eldobni mindent, ami már nem szolgálja javunkat. Emlékszem, akkor szombaton terveztem egy nagytakarítást, nagyon éreztem, hogy tisztítanom kell. Aztán jött egy telefon... "süt a nap, menjünk állatkertbe!" Elmentem, kis lelkifurdalással, mivel én takarítani szerettem volna. De, a takarítás megvár, ugye? Úgyis szombat van, csak nem fogsz dolgozni? És végülis egy őszi, napos hétvége ajándék, nemdebár? Soha vissza nem térő... soha vissza nem térőnek tűnő! Azóta is jó idő van.
Én pedig elkezdtem a nagytakarítást. Akkor belül valami megmozdult, István írása életre keltette bennem, hogy hallgassak magamra. Aztán egyik szombaton kívül is rendezkedtem, sok sok ruhámat kiválogattam és adományként adtam. Lakásomban a kevesebb "kosz" is zavaró, igen, igénylem a rendet.
A nagytakarítás pedig mindennapos. Mélyben húzódó, halkan zümmögő hangok kiabálását hallom... szól hozzám a kicsi énem, aki áhitattal nézi a felsőbbrendű részem... micsoda zagyvaság! Középen pedig ott vagyok én. Végre magamban, végre érzem a tartásomat. Amikor épp nem lengek ki... de már megvan, az agyam is tudja, mi az a jó érzés, amivel érdemes élni.

Egy érintés üzenete

Te hallottál már a nyákos energiáról? Szerintem a kifejezés maga is undorító, de nincs mit tenni, létezik. Az pedig lehangoló tud lenni (a felismerés pillanatában mindenképpen), amikor valaki magában megtalálja. Jelentem, felfedeztem és egyre kisebb dolgokban veszem észre, hogyan szövi bele magát mindennapjaimba. Játszmákról beszélek, természetesen.
Így tudok életben maradni, a "magány ínséges időszakát" így élem túl. - szól belőlem az a részem, aki belekerget az állandó flörtölésbe. Kacsintok szinte minden férfira, a vállam öntudatlanul mozdul, és mint egy selyemsál, cirógatja meg a férfiak állát, persze csak képletesen, de a hatása ilyesmi lehet.
Ma reggel megérintette egy férfi a derekamat, akivel jó ideje fenntartom ezt az állapotot. Épp csak az ujja hegyével tette, és nem esett jól az érintése. Mint egy nyomógomb, szaladt az idegpályákon az üzenet az agyamba, hogy közel jött és én ezt valójában nem is akarom. Levegőt kapkodva ültem be az autómba, kicsit bele is zavarodtam, amikor megnyílt ez a részem. Ahogy "rakom magam", az állandó tetszeni vágyás, de ami ennél mélyebben van... most, hogy nem élek párkapcsolatban, nem kapok mindennapos visszaigazolást, nincs kiből táplálkoznom... micsoda kifejezés, ugye?! A másik embert használom táplálékul. Végre megláttam, tudatos szintre jött, végre tudok vele foglalkozni.
Ezután az egész napom egy mélyvíz volt. Tettem a dolgomat, közben sorra nyíltak meg ennek az attitűdnek a lépcsői, a helyzetek, amiket teremtek, amibe kevertem és keverem magamat. Azért, hogy ideig-óráig jobban érezzem magamat, vagyis pillanatnyi élvezetekkel éljek, a hiányomat, az önszeretet hiányának feneketlen lyukait tömködjem be, a következő hasonló találkozásig...
Hogy vezet a kiút? Köszönöm a tapasztalatot! Köszönöm, hogy egy apró érintés áramütésként hat, és nem kellenek pofonok, nélkülözhető beengedések, fájdalmak, hogy le tudjam magamról szedni ezeket az álruhákat.
A felismerések egész sokáig elvezettek, betekintést nyertem a férfiakkal való kapcsolatomba, a miértek is elkezdtek kirajzolódni, a kapcsolódásaim iránya önmagamra mutatott. Úgy értem, hogy belőlem fakad minden, hogy én okozom, én vagyok az ok, az eredő. A kislány részemet kellett hívni újra, aki valami fontosat nem kapott meg és most keresi, követeli magának a nagy világban. A kislány, aki próbálgatja magát, kiből, mit hoz ki, meddig mehet el, mit tehet meg... ugye mindent szabad neki?!
Harmincon túl súlyosak ezek a kérdések, hiszen az ovinak már régen vége. Mégsem szükségtelenek, hiszen a tisztaság felé vezetnek.

A pénzről

Akkor érzed jól magad, ha a pénztárcád dagad? Felelőtlenül költhetsz,  a végösszegre ügyet sem vetsz, ha mindez megadatik, csak akkor nevetsz? Mindenki a vendéged, népszerű vagy... érezted már, hogy ez a lelkeden nyomot hagy? Szó szerint nyom, megfullaszt, te a valódi értéknek teret nem hagysz. A felszín hajt, az új szerzésének öröme, a vágyképek kergetése. Majd akkor ha... hallottad már ezt netán? A halogatás, mert megteheted... vagy csak azt hiszed? Magadat te kinek képzeled? Emberfölöttinek, mert sok a pénzed? Hát mi határoz meg téged? Ha a pénz, akkor van egy rossz hírem: eladtad a lelked. A pénztől teszed függővé az életed, a boldogságot, a mámort... szerintem minderre most szórj hamuport. Ez a régi idők energiája. Az új kor ideológiája, hogy a pénz nem mint külső erő határoz meg téged, hanem ha emeled fényed, vagyis érzed jókedved, csak úgy magától kicsordul a könnyed, egyszerűen szólva: beengeded a létet... ha hagyod, hogy szíved dobbanjon, hogy szerelmed lángra lobbanjon, de nem a másiktól, a másik függvényében, hanem csak önmaga nemességében... ahogy az Isten adta, ahogy abban a kis magban, ami a mellkasod közepében van: a lélekmagodban, ősvalódban. Ő az eredő, ő érez és mindig az érzéssel jelez. Ismerd meg intéseit, figyelmeztetéseit! Hogy tudd, mit üzen, kerülj vele kapcsolatba, utazz vissza önmagadba, és a külvilágra szegezett tekintetedet fordítsd magadra. A lélekmagod nemesít, fényesít, szépít, de megint ne a külsődre gondolj. Benső világodat segít egységbe rázni, az egységet magát megtalálni. Ha odabent rend van, tehát minden sima és tiszta, akkor látszik kívül is a harmónia. Akkor fog csillogni a szemed, mert mutatja milyen nemes a lelked - sallangoktól, játszmáktól mentes. Ha ezt végigolvastad, és fel is fogtad, tehát érted, akkor fog megérkezni a pénzed.

Személyiségünk rétegei

Tetszelgek. Még mindig felszínes vagyok. Sosem hittem ezt magamról, hisz' mély érzésű lánynak ismertem magamat. De valahol, útközben nemet mondtam, bezártam. Most pedig nem tudom, mit jelent érzésből cselekedni, nehezen találom a szív útját.
Teljesen kiürültem. És ez időről időre megtörténik. Ilyenkor rettentő kétségbeesés vesz rajtam erőt, semmirekellőség, haszontalanság és egy kis őrület ül rám. Hibát hibára halmozok, mintha sötétben tapogatóznék, elfutnék, elbújnék, azt érzem, hogy mentsenek meg mások. Nekem ne kelljen tenni semmit, mert én egy szerencsétlen kislány vagyok, aki fél és aki a szeretetével áll egyedül a sivatagban, meg nem értve, a homokot fújja a szél a szemébe. Vigyetek innen, fáj!
Sosem kellett tennem semmit. Az életem a szüleim kezében volt. A megoldást most is másoktól várom. Pedig az önállóságom életem második napjától kezdve nyilvánvaló. Vajon miért kezdtem el játszani a szegény ént? Kinek tettem ezzel a kedvére?
Nem esnek jól ezek a kérdések. Mintha a legrejtettebb bugyrokban, zavaros, darabos lével teli hordókban turkálnék, és nem akarom megbolygatni mert akkor összezavarodik minden. Összekuszálódik a rend, amit kialakítottam, amiben otthonosan, kényelmesen mozgok. Így tudom, így tanultam. Nem is akarom másképp, mert akkor megint egyedül maradok. Mindig is egyedül voltam, magányos lélek vagyok. Nem engedek közel magamhoz senkit, féltem a lelkem, ne kelljen beszélnem. Nincsenek szavak, ami leírhatná mi zajlik bennem. Elveszett vagyok, de akarok, támolygok, imbolyogva haladok, a kétség ereje vezet, elvesztettem hitemet. Zokogok, hogy nincs tovább, ezen a gáton senki nem segít át... rajtam a sor, leveszem rólatok a kezem, a figyelmem magamra helyezem. Mindig sajnálom magamat: milyen nehéz a helyzetem! Badarság és önámítás, nincs több önsanyargatás. Hova vezet ez a hozzáállás? Egy üres világba, egy fájdalmas halálba. A szívem fog meghalni, mert virágát nem öntözöm, vízzel nem itatom, szeretettel nem táplálom. Csak sajnálom. Mert annyi minden fájt neki, azt gondolta, az életet valahogy átvészeli...hagyjuk már, lejárt lemez, nem ez, ami engem körbevesz. Hazugság az egész, beakadt a lemez, a régmúlt begyakorlott programja ez. Már látom, hogy van, de még nem érzem, teljesen nem tárult fel előttem... így hát útjára engedem, nem markolom, nem siettetem, csak hagyom, hogy legyen. Megfigyelem, magam elé veszem és megszeretgetem. Ő a magam elől elrejtett részem. A szerető énem.

Egy beszélgetés

Bizonyossá kezdek válni abban, hogy minden történésnek, cselekedetnek van egy mögöttes tartalma. Minden apró mozzanatnak. Nem véletlen, ha később ébredünk, hogy kivel találkozunk, miről beszélgetünk...

Ma megtapasztaltam, hogy milyen, amikor belecsöppennek a gondolatok, információk a fejembe és mindent átadok, elmondok, amit akartam és ettől én mennyit kapok. Meséltem a barátnőmnek egy múlt heti Nia óráról, amikor az R1 nevű rutint táncoltuk, aminek a fókuszában az "egy vagyok" érzés van. Válj eggyé önmagaddal, érkezz meg magadba. Fantasztikus óra volt, dinamikus zenékkel, csupa jó kedvvel, mosolygással. Ahogy ezt meséltem, állt össze a kép: amikor táncolok, szárnyalok, boldog vagyok. Én magam vagyok az öröm, eredendően, onnan legbelülről. Végre! Megérkeztem ehhez az érzéshez. Nem örömködök, nem szimplán örülök, hanem azt a valós, mély örömöt érzem. A mozdulataimtól, a dallamoktól, egyszerűen a mozgástól. Amikor ezt kimondtam, barátnőm azt mondta, hogy nem hitt a szemének: tágra nyílt a szemem, felfelé ment a szemgolyóm, lesápadtam és eltorzult az arcom. Én mindebből semmit nem vettem észre, csak azt, hogy egy kő esik le bennem, könny szökik a szemembe és nagy levegőt kell vennem. Néhány másodperc után visszatértem, barátnőm hüledező arccal nézett. Én úgy éreztem, kicseréltek, kicserélődtem. Talán a kesergő, lógó szájú énem halt meg és helyére a mosoly érkezett. Milyen régen várlak és milyen jó, hogy újra itt vagy!

Az örömzeném...

Szükség van rám?

A hétköznapokban van a csoda, ezt most már bizonyosan tapasztalom. Elejtett szavak, véletlenül meglátott fotók, vagy egy lekésett villamos... mind magában hordozza a tanítást, a számunkra épp akkor és ott szükségeset.

Egy hasonló helyzetből jöttem rá egy alapvető mozgatórugómra. Egy fotót meglátva az első reakcióm az volt, hogy "kihagytak" a barátnőim az összejövetelből. Amint ennek hangot adtam, jött az üzenet: Gyere! Én, a sértettségem okán azt gondoltam, hogy ez így "tök gáz", mert már úgy tűnik, én hívattam meg magamat. Megpróbáltak lebeszélni erről, de én arra hivatkozván, hogy már hazajöttem (bár pont azon a környéken jártam) és a város másik felén lakom, nem mentem. Pedig mehetnékem volt, éjjel volt és mégsem jött álom a szememre. Elaludtam ezzel az érzéssel, másnap persze riadtan ébredtem. Az előző este kavargott bennem. Tudtam, hogy nem reális a reakcióm, bár magam számára mégis az, és csak én hozom ki ezt a helyzetből, mert annyira énközpontú a hozzáállásom. Eszembe jutott az évekkel ezelőtt hallott mantra: "nem vagyunk olyan fontosak". Talán most értettem meg igazán, és azóta eltelt 5 év. Látod, egyszer beérik a gyümölcs!

Az elhagyatottság, az "elfelejtettek" érzése robban bennem és letaszít, elborul az agyam és nem hallok, nem látok mást, csak azt, hogy nem vagyok fontos, nincs rám szükség, nem szeretnek, kihagynak. Egy gyermekkori emlékem is átsuhant az agyamon, ahol pont ezeket éltem át, hát nem csoda, hogy ilyen apró (látszólagos) kitaszítottság is ezt hozza elő belőlem.

A nagy tanulás ebből, hogy valóban mindent a saját szűrőnkön keresztül látunk. A helyzetek vannak, és mi úgy fogjuk fel, ahogy a kondicionáltságunk engedi. Sikerült meglátnom, hogy lényegében mindegy, mi a helyzet és valójában miről szólt, ha én így élem meg, akkor számomra ez a valóság. De, jó ha a dolgok mögé tudunk nézni, jó, ha ismerjük magunkat, különben az egész életünk egy valóság melletti csúszda lesz.

Változás

Ébredtél már úgy, hogy minden összedőlt? Kinyitod a szemed és rögtön zakatol az eszed, mert kilátástalan a helyzet. Legalábbis, úgy érzed. Körülvesz a kétségbeesés, eltölt a félelem, pedig ez lehet, hogy nem is véletlen. Hol az optimizmus, a felhők fölé látás, helyette most miért van aggódás? Ismerd fel, amit a helyzet tanít: tovább nem csinálhatod így. Most már ne bízd magad másra, itt az idő, állj saját lábra. Vedd elő a hited, figyeld a szíved és használd az eszed. Engedd el a múlt fantomjait, tedd le a nagy köveket, ne engedd, hogy az árnyékok kövessenek. Nyisd meg szíved, áradjon a fény, emlékszel, hogy ki vagy? Isteni lény! Benned minden tudás, hatalmas szeretet - csak ez vezérelhet. Tedd le egod vasköveit, mérgező nyilait, igaznak hitt hazugságait! Mondj NEMet, kiáltsd az égbe: ELÉG, hisz' ebben a testben csak egyszer élsz. Valósítsd meg önmagadnak tett ígéreted, hogy a polaritást félreteszed, a rosszat elfeleded, figyelmed a boldog életre tereled. Félelmed súlya lelkedre nehezedhet, de te ne higyj neki: maradj meg embernek. Ember, kinek lelkében száll az ének, virágok közt lépdel a réten, és boldog, ha napsütést lát. Mire ez a boldogság? Örül, hogy élhet. Emlékszel, hogy minden mag növekedni törekszik? Az élni akarás vágya hajtja, a fényt látni akarja. Lelked magja is így működik: a sötétséget nem tűri, hisz' fényből jött és a fényt szereti. Fény az eredője, fény az útjelzője, fény a segítője, és fény által teljesedik be. Ne akard ezt érteni, a titkot a szíved tudja, csak hagyd őt érezni.

Cash Flow tanfolyam

Többre, jobbra, szebbre vágyunk, amióta világ a világ. Főleg, amióta fogyasztói társadalomban élünk. Imádunk vásárolni, a pénzköltés a hobbink lett. Kergetjük a szerzés örömét, de igazán semmi nem elégít ki, mert harácsolunk és mindent akarunk. Szép ruhákban járunk, benzinre is van pénzünk, ám mindig aggódunk és a hónap vége felé már hús sincs a tányérunkon. Ismerősek számodra ezek a helyzetek?

Számomra azok. Ám, mindez már kezd a múlté lenni. Idén januárban megelégeltem, hogy állandó harcban vagyok a pénzzel, leginkább azt, hogy semmi nem elég. Fizikai fájdalmat éreztem, amikor csökkent a folyószámlámon az összeg, mindemellett imádtam költekezni – egy új ruha a mennyországba tudott repíteni. Mókuskerékben éreztem magamat. Ezidőtájt hallottam a cash-flow tanfolyamról, naná, hogy belevágtam. Ugyanis, utálom az érzést, amikor valami fogva tart.

Társasjáték várt bennünket az asztalon, nyolcan voltunk. Három alkalommal találkoztunk, közben házi feladatot is kaptunk. Családias, nyugodt környezetben, felszabadultan játszottunk. A játék közben feltárult előttem, ahogy a való életben is viszonyulok a pénzhez. Előjöttek az érzéseim: a dühöm, amikor váratlanul kell pénzt kiadnom; a mérhetetlen aggódásom, hogy nem lesz elég munkám és nem tudom magamat fenntartani; az elfojtásaim, a birtoklási vágyam, sőt, a fukarságom is. Micsoda színes egyéniség! Nevettem magamon… egyszerre megdöbbentő is volt, hogy ilyen sok érzés kapcsolódik a pénzhez. Érzelmi hullámvasút volt, időnként a gyomrom is belefájdult a szembesülésekbe. Éreztem, hogy mindezek ólomsúlyként nehezednek rám és gátolnak abban, hogy elérjem azt, amit igazán szeretnék. Továbbra is élveztem a játékot, ám egyre inkább elkezdtem figyelni magamat. Rájöttem, mindig több út áll előttünk. Dönthetek a megszokott módon, de azt is mondhatom: most megpróbálom másképpen. Az egyik a biztonság útja, a másik a lehetőségé. Mindehhez egy borsószemnyi önbizalom is elég. Amikor hiszünk magunkban, képesnek érezzük magunkat a változtatásra, az elrugaszkodásra, az újrakezdésre – bármire. Nem arról van szó, hogy rögtön milliárdosi babérokra törünk, hanem a hétköznapok pénzére figyelünk. A felismerés által tudatosítjuk, hogy egyedül a félelmeink gátolják a lehetőségeinket, mondhatom úgy is: én állok önmagam útjában. A játék megnyitotta bennem a bizalmat, hogy én is elérhetem, amit szeretnék és a séma, miszerint „becsületes úton még senki nem gazdagodott meg” letehető. Megváltoztak a prioritásaim, élvezem a munkámat és megvalósíthatónak tartom, hogy kilépjek a mókuskerékből, a saját lábamra álljak, és ne egy multicégtől várjam a havi apanázsomat. Az életem a tanfolyam óta átalakulóban van, az új körülményekhez, megvalósítási módokhoz igyekszem igazodni. Van, hogy nem tartom a lépést, mert annyira erős bennem a megszokás, és előfordul, hogy elkap a vásárlási láz. Van, amikor engedek neki, de már nem hiánytudatból vásárolok, nem kapkodva veszem le az árut a polcról, nem a szerzés vezérel, hanem az öröm.

Ha döcögnek a pénzügyeid, és szeretnéd megtudni az okait, valamint szeretnél változtatni is rajta, hogy elégedett ember lehessél, a Cash Flow tanfolyam keretein belül megteheted. 

Cím: II. kerület, Hankóczy Jenő utca 35. 
web: www.egysegkozpont.hu, 
email: egyesulet@egysegkozpont.hu

eredeti cikk ITT.

Jótékony fájdalom

Nagy valószínűséggel minden ember átmegy a „nem szeretem a testemet” fázison. Persze, ez leginkább a nők problémája. Személy szerint egész életemben a kilóimtól tettem függővé, hogy éppen jóban vagyok-e magammal, avagy behunyom a szemem, ha tükröt látok. Pedig ez ennél sokkal tágabb dolog. Jóban lenni magunkkal, szeretni a testünket nem a nadrágmérettől függ, mélyebbről kezdődik. Amikor ennek a szikrája fellobbant bennem, elkezdtem keresni olyan tevékenységeket, amelyektől jól érzem magamat. Belekezdtem különböző sportokba, ezek mellett a jóga, ami évek óta jelen van az életemben. Több hónapja már, amikor először részt vettem egy Iyengar jóga órán. Ez a jóga nagyon precíz, egyben könnyed is: a helyes tartásra igazít, az egyvonalúság elsődleges szempont, de sosem feszülve, csakis engedve. Ha valami nem megy, vagy fáj, lélegzünk, és a fájdalmat kifújjuk. Jelentem, működik!

Az órán különböző eszközöket, mint fából készült tégla, blokk, zsák és heveder használunk. Ezek a segítségünkre vannak, hogy a gyakorlatokba a legkönnyebben ereszkedhessünk bele. Például, amikor előre hajlásnál a kezem még nem ért le a földre, téglára támaszkodtam. Ahogy a derekam és a hátam feszülése oldódott, a tenyerem ma már a talpam mellett nyugszik, így ez a gyakorlat már tégla nélkül megy. A testem változása óriási örömet okoz! Boldog vagyok, amikor 1-2 centivel tovább tudom forgatni a fejemet, vagy, ahogy nyitom a csípőmet, a térdem egyre közelebb kerül a padlóhoz. Ami számomra megkönnyebbülés: elmúlt a derékfájásom, pedig a nap nagy részében állok. Bár, az ülő életmód is tartásproblémákhoz vezethet, úgyhogy az irodistáknak is jót tesz.

A gyakorlás során hajlékonyabb lettem, a sok nyújtásnak köszönhetően egyre kevesebb feszülést érzek a testemben, vagyis a blokkok oldódnak. A jóga ezt úgy mondja, hogy könnyebben áramlik az energia – ami pedig az élet alapvető mozgatója.

A szerveim kezdenek a helyükre kerülni – ezt onnan veszem észre, hogy mélyebb levegőt tudok venni, kihúzom magamat, jobb az emésztésem és úgy érzem, önmagától formálódik a testem. Fogynék is tőle, ha nem szeretném ennyire a sütit… mindezt tetézi, hogy elindult a belső nyugalmam, a türelmem, nem csak önmagam, hanem az emberek és globálisan az Élet irányába is. Tudom, tudom, ezek nagy szavak, mégis ezt tapasztalom magamon. Volt, hogy hetekig kihagytam a jógaórát, akkor idegesebb voltam, nehezen aludtam el és az aggodalmaim is előtörtek. Ahogyan az órán mondja a tanár: jóga közben az elme csendes, mivel a koncentráció miatt a zavaró gondolatoknak nem jut hely a tudatban. Mit jelent ez? Azt, hogy a nap során a túlingerelt világunkból fakadó stresszt leteheted, elmédet kiürítheted és így könnyebb és örömtelibb lesz az életed!

Szóval, úgy döntöttem, meghajtom a fejemet a mozgás előtt és megadom a testemnek, amitől jól érzi magát. Így, mi ketten együttműködve képesek vagyunk bármire!

Ha szeretnéd megadni testednek ezt az élményt, az Egy s Ég Központban megteheted.

Út önmagunkhoz

Magamra lelek!

és megmozdulnak a hegyek...

pusztítok és teremtek,

ebbe a világ is beleremeg.

Önmagamat bontom,

a falaimat rombolom,

ékeimet levetem,

ruháimat kimosom.

Fülemet kinyitom,

és befelé figyelek,

ez a legegyszerűbb,

hogy önmagammal egy legyek.

Szívem dobbanása a ritmus,

szívem hangja az ékes szó,

elandalító.

Néha küzdeni hív,

másszor sarokba küld,

bármit mond, a lényeg, hogy megbecsüld.

Szíved diktál, nem az eszed,

utóbbi csak a noteszed.

Megjegyez, felír, diktál,

de nem neki kell, hogy vigyázba állj.

Ez hát az én igazságom,

így haladok utamon...