A tenger üzenete

Egyetlen gondolat tengernyi érzelmet tarthat távol.
D.

Légy Te a nyíló virág!

Lehet az életed egy csokor virág,

melyben a lélek átéli boldogságát.
Káprázatos színeivel és pompás illatával
él a pillanat varázsával.
Szára és levele, mulandósága.

Típusa, az ember tulajdonsága.
Most légy Te a nyíló virág!
Érezd szépséged pompáját,
és Lényed illatának varázsát!
Éld a pillanat boldogságát!
Szeresd önmagad minden tulajdonságát!
Lelkedben így nyílik meg a hála virága
és annak felismerése, miért születtél e világra.
Légy áldva!

Sághy Enikő

Médium 

www.spiritualisonismeret.hu

Cselekedj szerelemből!

A mindennapi élethelyzetek, beszélgetéseink szinte mindig szerepek, álarcok, megfelelések, kényszeres cselekedetek tömegéből állnak. E mögött azért néha fel lehet fedezni az Embert, de legtöbbször csak egy olyan okos „ember-gépet” látunk, aki a folyamatos tanult kliséit ismételgeti. Elveszik - a súly nélküli szavak, az elsivárosodott érzések, a sietség, a túlérzékenység és a közöny - szerepeiben.
Olyan jó lenne, ha a páncélok szorítása nélkül tudnánk létezni, beszélgetni egymással! Őszinte, szívből jövő, tiszta mondatokkal, amelyeket nem torzít el a mindennapi álarc. Hasonlóan, mint a szerelmesek, amikor meztelenül, mélyen egymás szemébe néznek és igaz, tiszta érzéseikkel „érintik meg” egymást.
Érdemes minden nap egyre több dolgot „szerelemből” tennünk!
Olyat, amelyikről érezzük: igen, ez igazán belülről, a lélek valós érzelmének legmélyéből tört a felszínre.
Lehet ez egy szó, egy finom érintés, egy jótett, vagy csupán egy kedves mosoly…

V.L.

Előadás a naivitásról, június 16-án hétfőn

Hányszor éltek vissza naivitásoddal mások:

kihasználtak, ellened összefogtak, megcsaltak,

megvezettek, átvágtak, cserben hagytak, megloptak,

hátad mögött kibeszéltek, „szemedbe port hintettek”.

Elhitted a szavakat amit mondtak, Te igaznak tartottad,

magadból kiindulva gondoltad, az emberek nem hazudnak.

Hitted, ha Te nem bántod őket, akkor ők sem tesznek ellened.

Ha már elég volt mindezekből a megszerzett tapasztalat,

szeretnéd elengedni és a miértjeit megérteni,

nagy szeretettel várlak, dolgozzunk együtt!

Teremtő Erőd elvezet a gyökerekhez,

s ha rálátsz az eredőre, a blokkokat kioldva

tehetsz szert új erőre, a Teremtő Önismeretre!

Tarts velünk 2014. június 16-án 18-20 óráig! 
Helyszín: Egy s Ég Központ Egyesület
                Budapest, II. kerület, Hankóczy Jenő utca 35.

Fordítva vagyok bekötve

...azt a kifacsarodást is felfedeztem magamban, hogy amikor dönteni kell, nem állok bele a helyzetbe, akkor úszom az árral, és persze csak kapkodom a fejemet és fulladozom, mik ezek a hatalmas hullámok körülöttem. Amikor engedni kell, hogy az Élet, a Sors, a Teremtő vezessen, akkor pedig tíz körömmel kapaszkodom és akarok. 

Két nappal ezelőttig nem hallottam a szívem hangját, nem tudtam beazonosítani, és nem tudtam, hogy a zakatolás nem én vagyok. Fogalmam sincs, honnan ez a sok hang, zenék, dallamok és zajok, de elveszik a figyelmemet a Pillanatról, az Életről, csak félek és NEM ÉLEK! Rosszat generálnak, képeket vetítenek és gúzsba kötnek. Kellenek történések, amik felébresztenek. Döntsd el, mikor fáj a legjobban és akkor mondd ki, hogy ELÉG! De ha még mindig bírod, több év után is, sebek ezrei sem fájnak, lelkedet magad alá gyűröd valaminek a reményében... akkor vigyázz, mert éveket tölthetsz el így és az utolsó órádban döbbensz csak rá, amikor az Élet már csak egy lélegzetvétel lesz számodra: az életem semmit nem ért. 

Szeress! A félelmet tedd egy puha párnára, ne a sisakod karimájára... ne az vezessen, mert belekeményedsz és a szíved szépen lassan elfelejt Téged! 

Önvallomás

Kiírlak magamból. Mert nem lehetsz enyém. Kiírlak, mert mást nem tudok. Mert őrült késztetést érzek, hogy rohanjak karjaidba. Hogy minden találkozásunk csak méreg lelkemnek, mert nem adom át magam testednek. Ősi ösztönök hajtanak feléd. Elemi, Földet megrendítő vágy és szenvedély, mely nem hagy nyugtot agyamnak. Minden gondolatom körülötted forog és testem sejtjei azonnal reagálnak. Nem tudom, mi ez. 

Olyan régen tartom zárva magam. Olyan régen nem vagyok önmagam, hogy nem is merem már kiengedni, mert félek, túl nagy pusztítást okoz. Pedig robbanni készül. Tagadnom kár. Ez vagyok én, a vulkán. Vágyam fékezhetetlen eleven tűz, állandó szerelmes lángolás, mely körülfolyná a Mindenséget. Szeretni akarok, élni, érezni, lélegezni!!! Ez vagyok Én a legelevenebb vágy, szerelem, szeretet, tánc, öröm, fájdalom, sírás, nevetés, őszinteség, csalfaság, NŐ, és Én így szeretem! Köszönöm, hogy vagy Nekem!

L.

A mozgás darabokra szed

Még izzadtan, esőtől ázottan ülök  a gép előtt. Futni voltam. Szeretem az extrém körülményeket, ilyenkor

elememben vagyok. Teljesíteni kell, túllépni a határaimat és ezt tudatosan csinálni extázis. Hogyne, közben vannak iszonyú holtpontok, ezerszer is azt mondom: inkább megállok. 

De inkább tovább folytatom. Ilyenkor kiszabadul a testemből valami, a testem közepéből szétárad és mosolyra húzódik a szám. Szabadnak érzem magamat, a testem könnyű, látom a mozaik darabkákat, elindul a változás. Ha ez csak annyi, hogy már könnyebb vagyok, mint mielőtt elmentem mozogni, már megérte. Elmúlik a fejzúgás, nem kerülget a sírás, helyette boldogság és szabadság, ami körbelengi testemet és egész lényemet.

Ma azt tanultam a futás alkalmával, hogy szabadságra vágyom, és ha ezt jó helyen élem meg, akkor minden rendben lesz. Továbbmegyek... mindenhol megélhetem. Egy zárt szobában is lehetnék szabad. Tőlem függ, mikor, hogy érzem magamat. A gondolataim és a lelkem szárnyalása, a tisztaság, az egyértelműség, ami szárnyakat ad.

Magunkat zárjuk be. A sztereotípiáinkkal, a begyakorlott mondatainkkal, amivel azt hisszük, megvédjük magunkat, a felhők fölé emelt elképzeléseinkkel, máskor a föld alá döngölt önértékelésünkkel. Mostanában felteszem a kérdést, jó-e ez így nekem, megéri-e változtatni... hogy még 50 évet biztosan élek, szeretnék így élni továbbra is? Igen, van amit nem változtatok, mert épp nem annyira sürgető, bár rálátok, figyelek rá, de teljességében nem oldom meg. És van, amihez türelmetlenül nyúlok, akaratosan ki akarom szedni magamból. Időnként belefeszülök, majd kis idő múlva belefáradok és automatikusan elenged bennem. Én pedig csak hagyom... Ez a szabadságom.

Egy fiú... A Fiú.

Kilenc évet vágyakoztam egy fiú után. Csendesen, néha hangosan, leginkább magamban. Persze, barátnők tudták, muszáj volt beszélni róla. 21 éves voltam, amikor először találkoztunk, a bemutatkozás minden mozzanatára emlékszem. Együtt dolgoztunk éveken keresztül. Szerelemre lobbantam, égető, falakat döngető szerelemre... néhányszor falnak is mentem, mert bár lelkünk együtt volt, mégsem lehetett az enyém. Birtokolni akartam, csak magamnak, annyira szép, kívánatos és okos volt. Úgy éreztem, ha a lelke az enyém, akkor mindene az enyém, ezért női praktikáim egymás után keltek életre bennem. Később ezek persze démonok lettek, de ez egy másik történet.
Szóval a fiú. Idén megtettem, amit éveken keresztül nem mertem... megmondani neki, hogy mennyire szeretem, hogy felforgatott bennem mindent. Mindehhez kellett, hogy 30 éves legyek, és becsiccsentsek. Így már ment. "Véletlenül" összetalálkoztunk... az Élet rendez! Belőlem kifakadt minden, az elmúlt 9 év, az összes érzésem, a jó és a rossz egyaránt, ki tudtam mondani: szerelmes vagyok, az első találkozás óta szeretlek.
Ó, milyen drámai! Mondom ezt néhány hónap távlatából. Na, nem minősítem magamat, csak egy kicsit lazábban kezelem a történetet. Ugyanis akkor, ott, ahogy kifakadt belőlem mindez, a felgyülemlett feszültség szétrobbant és megérkeztem ennek az egésznek a valóságába. Hogy mindez rajongás volt, az elérhetetlen utáni vágyakozás. Talán szerelem is volt, de a lényeg, hogy mindez mára átminősült. Ezután is a szívemre téved a kezem, ha róla beszélek, ha épp szóba jön... azonban érdekes módon alig jut eszembe. Nem kavar fel, ha ránézek, nem gyullad ki az agyam és nem kezd el zakatolni a szívem. Annyira megnyugtató! Úgy érzem, tovább tudok lépni, nem bánok semmit és egy szeretetteli emlék marad.
Köszönöm!

Úton

Van, hogy elmennék messzire, egy óvatlan pillanatban fognám a zsákom és útnak indulnék. Persze, meg is tehetném, de csak a lelkem szeretne elröpülni a valóság talajáról. Ilyenkor csodás tájakról nézegetek képeket, felfedezem a világot és beleképzelem magamat a képbe. Szeretném látni ezeket a vidékeket, városokat! Hosszú ideje él bennem a vágy, hogy "ha már itt vagyok a Földön", járjam körbe és juthassak el magas hegyekre, harmatos ormokra, morajló tengerpartokra, Párizs elegáns utcáira, mesébe illő, angliai városkákba, misztikus helyekre Ázsiába, kontinensek széleire, ahol látom a másik földrészt... vagy a festői szépségű sarki fényt nézhessem az északi sark közelében... bár lélekben elutazhatok mindenhová és talán meg is adja az élményt, mégis az elmúlt évek utazásairól azt hoztam haza tapasztalatként, hogy utazásra költeni éri meg a legjobban. Új helyeket felfedezni, új utcákon járni, új kultúrát megismerni, mindez, ami igazán feltölt és "telivé" tesz. A kedvenc sütim sem telít el olyan jó érzéssel, mint amikor Lisszabonban a zötykölődő villamosról nézem a helyiek délutánját, majd az egyik megállóban egyszer csak átjár a kultúra, az egész város jelene és múltja dobog a szívemben, már nem a szememmel látok, hanem csak ott vagyok, csak vagyok és lelassulok. Rájövök, hogy az élet mily' egyszerű, mily tökéletes.

Ahogy ezt a képek is mutatják.

 Belgium

Görögország, Mykonos

Mexico

Olaszország

 

Párizs

York, Anglia

 Mozaiklépcső San Fransiscoban

Portugália, Agueda

Bérelhető igluk Finnországban, melyből látható a sarki fény

Lebegő lámpák Thaiföldön

Sarki fény

Sarki fény, Alaszka

Írország, Antrim

Zutty

Nem vettem komolyan a figyelmeztetéseket. Évekig mondták nekem az idősebbek, bölcsebbek, hogy értékeljem, vigyázzak rá, nézzem más szemmel... nem tettem, csak irányítottam, egyre finomabb módszerekkel, amiket magam sem ismertem fel. Most, amikor úgy éreztem, kész vagyok, jött a válasz: nem érzem a szerelmet és nem állok készen egy kapcsolatra. A fiú, aki három éve része az életemnek, mindent Vele képzeltem, bár én hagytam el, mert meg akartam óvni őt a bennem dúló démonoktól... most visszautasít. A legnagyobb pofon az életemben. Persze, rögtön jött a felismerés, itt is az önzőségemben, az irányításomban: vajon hogy gondoltam, hogy kilépek a kapcsolatból, azzal a céllal, hogy rendbe teszem magamat, addig ő vigyázban áll és vár rám? Majd visszamegyek Hozzá, mondván, most már szerethetsz és mehet a kapcsolatunk? A fejemet fogom, képtelenség, hogyan működhetek így? Azt hittem, ezzel a legjobb dolgot teszem és közben ez a legnyúlósabb irányítás.
Emellett hálát is érzek, ugyanis végre lezuttyantam a földre. Eléggé fájdalmas koppanás volt, de végre valós érzéseket érzek, a testemben, minden porcikámban. Nem elméletben élem meg, hanem fáj, a csontomban érzem, zsibbadok tőle és nagyon gyengévé tesz ez az egész. Szomorú vagyok, dühös is, amiért nem ismertem fel ezeket előbb, nem vettem komolyan. Azt hittem, játék, na de az érzelmekkel játszani, a másikat hülyének nézni... nincsenek is rá szavak. Nem éreztem át a másik ember lényét, nem is tudtam, hogy milyen borzalmas fájdalmakat okozok. Tisztelem a fiút, aki ezt átélte mellettem és mindezek ellenére a mai napig felveszi nekem a telefont, eljön hozzám, amikor rosszul vagyok, simogat egy órán keresztül, és az éjszaka közepén, amikor nem tudok aludni, megkérdezi: "hogyan segíthetek?" Milyen csodálatos emberek vannak?! Ha kapok még egy esélyt, mindezt szeretném Neki viszonozni.
Álomvilágban éltem, építettem az elképzeléseimet, a vágyálmokat csak épp azok nem életszerűek. Az élet más, mint amit képzeltem, vártam, de az élet oda visz, amire szükségem van, ahol fejlődöm. Napok óta önmarcangolok, a szenvedés nekem nagyon jól megy. Ezennel megkérem az Életet, segítsen felismerni, hogyan rakhatom le a szenvedés örömét. Talán csak az elme figyelmét kell irányítani?
Azt üzenem minden nőtársamnak, hogy érezzék át, milyen csodálatosak a férfiak, örüljünk a nemes egyszerűségüknek, mert a mi bonyolultságunkat csak az ő lényük simíthatja ki.

Jótékony fájdalom

Nagy valószínűséggel minden ember átmegy a „nem szeretem a testemet” fázison. Persze, ez leginkább a nők problémája. Személy szerint egész életemben a kilóimtól tettem függővé, hogy éppen jóban vagyok-e magammal, avagy behunyom a szemem, ha tükröt látok. Pedig ez ennél sokkal tágabb dolog. Jóban lenni magunkkal, szeretni a testünket nem a nadrágmérettől függ, mélyebbről kezdődik. Amikor ennek a szikrája fellobbant bennem, elkezdtem keresni olyan tevékenységeket, amelyektől jól érzem magamat. Belekezdtem különböző sportokba, ezek mellett a jóga, ami évek óta jelen van az életemben. Több hónapja már, amikor először részt vettem egy Iyengar jóga órán. Ez a jóga nagyon precíz, egyben könnyed is: a helyes tartásra igazít, az egyvonalúság elsődleges szempont, de sosem feszülve, csakis engedve. Ha valami nem megy, vagy fáj, lélegzünk, és a fájdalmat kifújjuk. Jelentem, működik!

Az órán különböző eszközöket, mint fából készült tégla, blokk, zsák és heveder használunk. Ezek a segítségünkre vannak, hogy a gyakorlatokba a legkönnyebben ereszkedhessünk bele. Például, amikor előre hajlásnál a kezem még nem ért le a földre, téglára támaszkodtam. Ahogy a derekam és a hátam feszülése oldódott, a tenyerem ma már a talpam mellett nyugszik, így ez a gyakorlat már tégla nélkül megy. A testem változása óriási örömet okoz! Boldog vagyok, amikor 1-2 centivel tovább tudom forgatni a fejemet, vagy, ahogy nyitom a csípőmet, a térdem egyre közelebb kerül a padlóhoz. Ami számomra megkönnyebbülés: elmúlt a derékfájásom, pedig a nap nagy részében állok. Bár, az ülő életmód is tartásproblémákhoz vezethet, úgyhogy az irodistáknak is jót tesz.

A gyakorlás során hajlékonyabb lettem, a sok nyújtásnak köszönhetően egyre kevesebb feszülést érzek a testemben, vagyis a blokkok oldódnak. A jóga ezt úgy mondja, hogy könnyebben áramlik az energia – ami pedig az élet alapvető mozgatója.

A szerveim kezdenek a helyükre kerülni – ezt onnan veszem észre, hogy mélyebb levegőt tudok venni, kihúzom magamat, jobb az emésztésem és úgy érzem, önmagától formálódik a testem. Fogynék is tőle, ha nem szeretném ennyire a sütit… mindezt tetézi, hogy elindult a belső nyugalmam, a türelmem, nem csak önmagam, hanem az emberek és globálisan az Élet irányába is. Tudom, tudom, ezek nagy szavak, mégis ezt tapasztalom magamon. Volt, hogy hetekig kihagytam a jógaórát, akkor idegesebb voltam, nehezen aludtam el és az aggodalmaim is előtörtek. Ahogyan az órán mondja a tanár: jóga közben az elme csendes, mivel a koncentráció miatt a zavaró gondolatoknak nem jut hely a tudatban. Mit jelent ez? Azt, hogy a nap során a túlingerelt világunkból fakadó stresszt leteheted, elmédet kiürítheted és így könnyebb és örömtelibb lesz az életed!

Szóval, úgy döntöttem, meghajtom a fejemet a mozgás előtt és megadom a testemnek, amitől jól érzi magát. Így, mi ketten együttműködve képesek vagyunk bármire!

Ha szeretnéd megadni testednek ezt az élményt, az Egy s Ég Központban megteheted.

Út önmagunkhoz

Magamra lelek!

és megmozdulnak a hegyek...

pusztítok és teremtek,

ebbe a világ is beleremeg.

Önmagamat bontom,

a falaimat rombolom,

ékeimet levetem,

ruháimat kimosom.

Fülemet kinyitom,

és befelé figyelek,

ez a legegyszerűbb,

hogy önmagammal egy legyek.

Szívem dobbanása a ritmus,

szívem hangja az ékes szó,

elandalító.

Néha küzdeni hív,

másszor sarokba küld,

bármit mond, a lényeg, hogy megbecsüld.

Szíved diktál, nem az eszed,

utóbbi csak a noteszed.

Megjegyez, felír, diktál,

de nem neki kell, hogy vigyázba állj.

Ez hát az én igazságom,

így haladok utamon...